Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: Római emlékképek
tevő életműve jellemzi. Ez a közösség azt vallja: az élet ajándék, amely meglep bennünket és választ követel. Ez a válasz határozza meg az élet célját. Az életben van egy jel, amely személyes, végleges Istenhez tartozásra hív. Ha az ember megtapasztalja Isten szeretetét, nem gondol többé saját magára, a földi vágyak, az emberi látóhatárra korlátozott remények szertefoszlanák. Helyettük végtelen horizontok tárulnak fel, az ember kezdi megízlelni az Evangélium szépségét. Róma, Casa Balthasar 1999. június 20. Popa Péter, Szabó Gábor, Cs. Varga István Ez a hivatástisztázás és az egyházon belüli életforma-választás céljára rendelt intézmény bármely nemzetiségű fiatalokat fogad, akik vágyakoznak az Úr szolgálatára, a megszentelt élet papi, szerzetesi formájára, és akik szeretnék felfedezni vagy elmélyíteni hivatástudatukat az egyházban. A Házban való tartózkodás ideje két teljes év, beleértve a szünidőket is, amely alatt a lakók szabadon, örömteli szívvel fogadják el a közösség szellemében való életet az Alapszabályzatban (Carta Magna) rögzített feltételek szerint. A „Casa” a keresztény élet iskolája. Loyolai Szent Ignác módszerét követve a közösség tagjai fokozatosan jutnak el Isten akaratának felismeréséig és követéséig. Az evangéliumi tanácsok szerinti élet iskolája elméleti és gyakorlati képzést is nyújt az evangélium szellemében. Célkitűzése a lelki és a szellemi képzésben, hogy megismertesse és élje az Egyház kétezer éves hitét, miközben megismerteti a közösség tagjait a mai világ kérdéseivel. A közösség tagjai kölcsönösen bátorítják egymást a hit és az értelem, a szakmai tudás és az életszentség egyre tökéletesebb integrációjára való törekvésben. A Ház lakói Henri de Lubac, Hans Urs von Balthasar és Adrienne Speyer személységét és műveit irányadónak tekintik és II. János Pál pápa útmutatásait és javaslatait követik. Tudják, minden ember életében van egy pillanat, amikor felteszi a kérdést: „Melyik az én utam?” Maradandó élmény, hogy családommal együtt részt vehettem a Casa lakóinak közös ebédjén. A közösség adományokból tartja fenn a bérelt házat, maga gondoskodik a teljes ellátásról. Mindenki részt vesz a közös munkában: főzésben, mosásban, vasalásban, takarításban. Igen egészségesen étkeznek. Egyetlen kövér embert sem láttunk közöttük. Az ebéd minden mozzanatát áthatotta az egymás iránti figyelem, a közösségi öröm. Egyszerű, de szépen megterített asztal fogadott bennünket. Tetszett a bencés tradícióból átvett, ebéd alatti felolvasás. A menü sajtos spenóttal töltött palacsinta, paradicsomos hűsgombóc volt, az ebédet egy szelet süteménnyel fejeztük be. A közösség tagjai, amint vettek a közös tálból, rögtön tovább is adták, egymást készségesen kínálták, tányérjukat pedig mindig gondosan kitörölték. Szürkebarátot töltögetve idéztem Radnótitól: „Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek! (...) amikor még vígan szürkebarátot / ittak a fürge barátok a szépszemü karcsú pohárból”. Egy nagyszerű közösség asztalánál voltunk szívesen látott vendégek. 46 IX. évfolyam 9. szám 1999 szeptember
