Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: „Isten törött csellója, hallgatok”
Gs Varga István Juhász Béla emlékezete „Szól a telefon, fáj a hír..." - jutott eszembe József Attila Juhász Gyulát elsirató versének nyitánya, amikor a Juhász Béla családjától kapott és a debreceni egyetemről pedig Görömbei András kézírásával megcímzett gyászjelentés tudatta velem: „Dr. Juhász Béla ny. egyetemi docens, kulturális életünk ismert személyisége, az Alföld című folyóirat főszerkesztője életének 68. évében, 1999. július 20-án elhunyt. Temetése 1999. július 28-án 15 órakor lesz a debreceni Köztemető II. sz. ravatalozójából, polgári szertartás szerint. Dr. Juhász Bélát a KLTE Bölcsészettudományi Kara, valamint Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézete saját halottjának tekinti. EMLÉKET MEGŐRIZZÜK". Dr. Juhász Béla kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő, egyetemi tanár Gyöngyöshalmajon (ma: Halmajugra) született 1932. április 25-én. Hatvanban érettségizett, a debreceni egyetemen szerzett magyartanári oklevelet. Dolgozott a TIT Hajdú megyei szaktitkáraként, a KLTE könyvtárosaként. Volt gyakorló gimnáziumi vezető tanár, egyetemi tanársegéd, adjunktus és docens. 1962-től az Alföld című folyóirat munkatársa, 1978-tól pedig kinevezett főszerkesztője volt. A Kortársaink című irodalomtörténeti könyvsorozatot Béládi Miklóssal együtt szerkesztette. Irodalom és valóság címen gondos, igen rokonszenves stílusú, értéktudatosító tanulmánykötetet jelent meg 1977-ben. Kritikusi, szerkesztői és tanári munkáját a szakmai pontosság, lelkiismeretesség jellemezte. Nekünk nagyszerű stúdiumokat tartott a hatvanas évek magyar kisregényeiről. Értékes tanulmányokat publikált Debrecen irodalmi életéről, mindig szívügye volt a kortárs irodalom... A tanárok és kritikusok nemzedékét tanító Juhász Béla erős szálakkal kötődött a hevesi tájhazához. Gyermekkorát és gimnáziumi éveit Heves megyében töltötte. Édesapja Vámosgyörkön kovács volt, édesanyja 78 éves korában, kilenc évvel ezelőtt halt meg. Szüleit ismerték, szerették. Egyetemistaként, majd tanárként vált igazi debrecenivé. A vele folytatott levelezésem anyagát a szövegszerkesztőm őrzi. Szinte minden neki írott levelem irodalmi vonatkozású. Tudtam, hogy szerette, Szalonnán meg is látogatta Kalász Lászlót, ezért rendszerint beszámoltam mindarról, amit közös barátunkról tudtam. Ezt tettem szalonnái Kalász betegségével, halálával és temetésével kapcsolatban is: „ Veszteségeink pótolhatatlanok. Sosem írtam ennyi nekrológot: Fodor András, Rab Zsuzsa, Kalász László. (...) Most látom, milyen fontos volt a tavalyi február 3-i ünnepi köszöntés az edelényi könyvtárban, a Költő a Bódva-völgyben megjelentetése. Emlékszem, az ötvenéves Kalászról az orvosok is lemondtak. Aztán mégis kapott 16 kegyelmi évet, hogy életét és művét kiteljesítse. A temetés mindig szomorú, de csoda, hogy még ilyen szolidaritás létezik a gyászban, ekkora összefogás a bajban ”. Az egyik Egerbe invitáló levelem eredménye ma már csekélyke vigaszom: „Igaza van Németh Lászlónak: Ép lelki élet nincs szülőföld nélkül. (...) Lényegében egész nyáron tudunk egri szállást biztosítani számodra és még két unokád számára is...” 1998. augusztus 13-tól 15-ig került sor Juhász Béla egri látogatására. Barátságos fogadtatásban részesült, Juhász Ferenc igazgató jóvoltából a Szent József Kollégium vendégházában kapott helyet. Meghatottan beszélt arról, hogy régi vágya teljesült: egyszer még életében szeretett volna Új Hevesi Napló 43 Juhász Béla emlékezete
