Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Vallomás Rákócziról
talán ismerője sem, de bölcs keleti risiként, bölcsként, arra gondolt, s ez megnyugtatta: Lehmann kapitánynak és az ugocsai követeknek ez volt a karmája, a sorsa, s ezen az ő fejedelmi engesztelődése sem tudhatott változtatni. E sötét foltok miatt nem engesztelődése sem tudhatott változtatni. E sötét foltok miatt nem ette magát a fejedelem. A szív útjai is kiszámíthatatlanok, és rejtettek is. 1701. november 7-én szökteti meg Rákóczit felesége, és 1701. karácsonyán ismerkedik meg a nagyságos fejedelem még erre a tisztségre készülőben Sieniawska lengyel hercegnővel. Plátói elemek e kapcsolatban is lehettek, erre utal levelezésük, ehhez hasonló mozgathatta Sarolta Amália érzelmeit is. Bűn volt ez? Valószínű, csak kísértés. Tény, hogy harmadik gyermekük - szintén fiú - négyéves korában meghalt, s az elhidegülést az is okozhatta, hogy Rákóczi Ferenc hitvese féltékeny volt Batthyány Ádám feleségére, Strattmann Eleonórára, aki iránt férje vonzalmat érzett. Mindazonáltal Rákóczi éveit nem jellemezte kicsapongás Rodostóban sem, sőt a Sieniawska - Rákóczi levelezés, mely 1703-tól 1727. szeptember 16-ig tartott, korrekt hangvételű maradt. Ady és Varga Ilona között is levélszerelem dúlt, Szabó Lőrinc és Korzáti Erzsébet kapcsolatának huszonhatodik éve zárult tragédiával a nő öngyilkosságával. Sienawska és Rákóczi vonzalma szintén huszonhat esztendeig húzódott II. Rákóczi Ferenc nemes búcsúszavaival: „Sírig tartó tiszteletteljes ragaszkodással vagyok Asszonyom, Méltóságodnak nagyon alázatos és hűséges szolgája - Ferenc fejedelem”. A régiek, Rákóczi még ismerte a lovagiasságot. Mivel Rákóczi felesége még 1722. február 18-án a párizsi Chaillot kolostorban, 42 éves korában meghalt, így a „fölséges fejedelem” fiának, Rákóczi György makovicai hercegnek és Józsefnek így ír a Fekete-tenger partján, Rodostóban: „drága gyermekeim, jó atyátok, és atyai áldását küldve gyengéden ölel benneteket”. Ez a nemes férfiúi szemérem sugárzik szívéből szüntelen, sokszor érdemtelenekre, de ez már nem az ő lényege, csupán a sors nem is egyetlen hozzá intézett csapása. Mikes Kelemen levele, melyet Rodostóból keltezett 1722. április 16-án, sok mindent elárul Rákóczi és felesége felemás kapcsolatából: „a fejedelem szívesen bánja, de már egy nagy bútól megmene- kedett, mert a fejedelemasszony állapotján mindenkor kelletett búsulni... A szegény fejedelemasszonynak nagy nyomorúsággal, szegénységgel kelletett életét tölteni”. Hozzáteszi Rákóczi rejtett fájdalmát, azt, hogy „igen keveset laktunk együtt”. Mindazonáltal idézi a búcsú méltóságát, azt, hogy „mindnyájan feketében vagyunk, a fejedelemasszonyt gyászoljuk”. Nem sok köszönet volt abban sem, hogy kárpótlásul fájdalmában, mintegy két évig fiát, György herceget fogadhatta Rodostóban 1727-28-ban. Csalódnia kellett. Újra és újra. íme a beszámoló: „a fejedelem második fia elosonván Bécsből... tegnapelőtt ide érkezett”, akit a nagyságos úr „micsoda örömmel fogadta”. Minden jóval ellátta fiát az apa, vadászni „elküldte”, de az mindétig „beteges lévén az unadalom miatt”, nem sikerült vidítania. így dráma a drámában, hogy csak „kevés sírás” támadt, amikor „György herceg... elmene egy francia hajón”. Azzal vigasztalódott Mikes, talán Rákóczi Ferenc is, hogy „senki holtáig nem boldog”. Egy biztos, a fejedelemnek családja kevés örömöt adott. Másik fiát, Józsefet, csak Mikes Kelemen pillanthatta meg Rodostóban már II. Rákóczi Ferenc halála után, 1736-ban: „Csak azt vettem észre, hogy haragos”. Ennyi. Csöndesen hozzátette 1737. január 2-án kelt levelében: „Igen messze esett alma fájától”. Mégis együttérzéssel írta 1738-ban: „a fejedelem igen rossz állapotban vagyon; elsüllyedt egy remény: Végit érők Rákóczi Józsefnek”. Új Hevesi Napló 41
