Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XVI.

A hátizsákból elővett húzókötelet ráhurkoltam a disznó hatalmas orrára, s nekirugaszkodtunk. Először meg kellett fordítani, hogy azon a váltón húzhassuk, amin mi odaértünk, hisz azt már mi, úgy-ahogy megtörtük, s csak ott tudtunk visszaindulni.

Kezdetben csak tíz centiket, azután már fél métert is tudtuk húzni egy-egy hórukkra. Majd megint arasznyi szakaszok következtek, azután egy lejtőn csúszott, zuhant vagy öt métert. Ez nagyon komoly haladás volt. Innét Pisti előrement, hogy kiválaszthassa azt a részt, amit leginkább át tudunk tömi, amin keresztül kijuthatunk arra a rétre, ahol a szóró volt, s melynek túloldalán a magasles állt.

Jó félórába tellett ez, amíg sikerült.

A tisztáson már akadály nélkül áthúztuk. A les alatt az ösvényen helyeztük el, itt tettem a szájába az utolsó falatot.

Megérkezett Karcsi is, aki miután körbejárta, s alaposan szemügyre vette, az átlagostól eltérő ünnepélyességgel gratulált.

Mert bizony a környék erdeinek talán legnagyobb remetéje feküdt ott a terítéken.

De hogy az én addigi vadászéletemnek ő volt a legnagyobb vaddisznója, az egészen biztos.

Sőt! Máig is az.

Új Hevesi Napló

11