Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 7. szám - Gál Péter: Kert

Stert

Önkívületben haldoklik a nyár

Egy asztal Néma székek Hintaágy (még ott lapul az ujjak markolása)

A fülledt délutánban darázs zizeg elmúlt ebédek maradéka felett, nyálat csordít az álom, védtelen árnyak Árnyak mindenütt

És vénségmarta, mosatlan kövek egymásra vetve, elfeledve Halott tótükör halott őrei

Vibrál a táj Kitárja szárnyait Fekete folt repül mint Van Gogh képein

A gyep, a ház, a könnyű hold, múlt fészkek üszke Ráhajol vállamra, könyököl a kor Fejem mellett a tóra bámul s fülembe sugdos:

Persze Elmúlik majd ez is

Hajnalra meghal majd a nyár Idegen jár a kertben s reggelre meghalnak majd a fák is Tövükben kuporog, gunnyaszt az idő

A világ csak egy szemfedő

Múltunk egyetlen gennyező csomó, gyomromból felkérezkedik Sirassuk egymást? Egyremegy

Hol az a tó? Hol fürödhetek?

Hová lett, aki melegít?

Összebújt bárányok melege Felborulnak és kiömlenek az apokaliptikus poharak