Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - KÖZÉLET - Mátyás Zoltán: Székely tűlevél
Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem, De a tied, nyitva, Atyám, Amíg alszom, vigyázz reám! Vigyázz az én szüléimre, Meg az én kis testvéremre, S mikor a nap újra felkel, Csókolhassuk egymást reggel. Amen! (Elhangzott a gyergyószentmiklósi Örm. Kát. templomban 1999 nagyszombatjának hatórai szentmiséjén.) Monumentalitás. Ésszel föl nem fogható ősiség. Rengeteg fenyő. Egy forrás jégcsap íze. Jóllakom. Pálinka - forró tea. Esik az eső. A tóban a fák a Föld magmája felé nőnek. Elhullajtották oldal- és hajszálgyökereiket. Pisztrángok szeretkeznek a hordalék alatt. Libidójukba belekukkol a vízirigó. Kitépjük magunkat az ágyból. Negyedóra alatt a városközpontban kell lennünk. Háromnegyed hat, pirkad. Tíz méternél nem látok tovább. Nagy, tejfölös ködben „hajózunk”. Örmény templomkert. Lefedett kosarak. Elmosódott, szürke alakok, csak a fehér teritők világítanak a még szűz asztalravalón. Az atya szorgalmas és alázatos. Étel szentelés. Imák, zsolozsmák, gyónások. Tíz órakor felugrunk egy szekérre. Elöl két dühös, erdei munkához szokott muraközi ló húz. Az istennek se bírják a többi ló társaságát. Ágaskodnak, egymásba harapnak. A mi fogatunk a leglátványosabb. Körülöttünk fenyőágakkal, színes szalagokkal feldíszített szekerek, kicsinosított lovak, fess, népi ruhát öltött, ünnepi ő székelyek. Nyomunkban két legény, mindkettő saját lován, a tisztes emberek büszkeségével. Ők azok, akik nap napra az erdőből szállítják a fát. Ha szórakoznak, legtöbbször összetörik a kocsmát. „S azután mi n- dent kifizetünk, de van, mikor csak úgy jól érezzük magunkat” - mondják. Nagyon-nagyon szeretik az életet, és sűrűn pislognak a lányokra. Azok se restek visszapislogni. Odafelé a Bökényen fennakadás nélkül. Csomafalvánál tizenegy helység lovasai találkoznak: Álfalu, Borzant, Szárhegy, Ditró, Remete, Csomafalva, Kilyénfalva, tekerőpatak, Vasláb, Marosfő és Gyergyószentmiklós. Köztük mi is, így a szekéren. Akár a honfoglalás... Jó együtt lenni. Mintha... „mindenki kézen fogná a földijét”. Elénekeljük a székely és a magyar himnuszt. Visszafelé jön a Bökény. Mi nem megyünk. A lovak prüszkölnek, két lábon kapálnak, a part felé dobják magukat, iszaposra gyúrják a partoldalt, de nem indulnak a víznek. A hajtok leugranak, zablán fogják az állatokat. A lovak teljesen megker- gülnek, kirúgnak oldalra, gazdájukba próbálnak harapni, az egyiknek sikerül. Ekkor ez az egyik a mi kocsis Miskánktól kap két hatalmas maflást. Vad varázscsapásra a lovak kilőÚj Hevesi Napló 63