Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - KÖZÉLET - Bitskey Aladár: Hogyan lettem hátúszó?
Az egri hátúszás sikertörténete 1921-ben kezdődött. Egy egri család négy gyermeke, a négy Klausz-testvér mindegyike úszóversenyz ö volt: Ernő, Imre, Jenő és a legfiatalabb, a majdcsak kétméteres termetű Imre személyében közülük került ki a 100 méteres hátúszás első vidéki bajnoka. Sajnos, az első tehetséges egri hátúszó nem sokáig élvezhette sikerét. Az egri 14. honvéd gyalogezred közkatonájaként volt jelen abban a fegyveres konfliktusban, amelynek során a trónjától megfosztott Habsburg uralkodó, IV. Károly katonai egységek segítségével megkísérelte a hatalom visszaszerzését. Az 1921. október 23-án lezajlott ún. „budaörsi csata” a Horthyhoz hű erők győzelmével végződött, ám az összecsapás halálos áldozatai között volt Klausz Imre is. A város mély részvéttel gyászolta tehetséges sportolóját, a helyi sajtó A testvéri harc vértanúja címmel számolt be a szomorú eseményr ől. A tragikus módon, fiatalon elhunyt Klausz Imre emlékének megőrzésére a család vándordíját alapított, amelyet az országos vidéki bajnokság hátúszó számának gy őztese nyerhetett el a kiírás szerint. Háromszor egymást követ ően, vagy összesen ötször kellett győznie annak, aki véglegesen birtokolni akarta a vándordíját. 1922-ben Jászapátiban került sor a II. vidéki űszóbajnokságra, ahol az egriek legnagyobb vetélytársai a szegedi, debreceni és békéscsabai úszók voltak. A 100 méteres hátúszásban Egert Klausz József és én képviseltük, ekkor még mindketten páros karral úsztunk háton, ez volt az általánosan elfogadott stílus. A versenyt Klausz nyerte meg, s könnyes szemmel vette át a bátyja emlékére kiírt kupát a versenybizottság elnökétől. A második helyezésbe azonban semmiképp nem akartam belenyugodni, a vándordíj további versengésre sarkallt minket. Külföldi és budapesti példák nyomán, Zoltán bátyám tanácsát megfogadva, átértem a váltottkarú hátúszásra, s azt egész télen gyakoroltam. Az eredmény nem is maradt el, a következő három évben sorra győzelmet arattam a vidékbajnokságokon, így végleg sikerült elnyernem a Klausz-vándordíjat (amely ma már az egri Úszósport Múzeumában látható). Klausz József megmaradt a testalkatának kedvező pároskarú tempó mellett, ezzel azonban már nem tudott versenyben maradni a kés őbbiek folyamán. 1924-től kezdve legnagyobb ellenfelem Bartha Károly (NSC) lett, vele folyt a versengés, de most már nem csupán a vidéki, hanem az országos bajnoki címért s a külföldi versenyeken való részvételekért. Ebből a rivalizálásból kiemelkedő nemzetközi sikerek születtek: Bartha olimpiai bronzérme (Párizs, 1924) és Európa-bajnoki ezüstérme (Budapest, 1926), valamint az én trófeáim: magyar bajnokságom (1928). két Európa-bajnoki ezüstérmem (Bologna, 1927; Párizs, 1931), valamint kétszer is megúszott (bár sajnos nem hitelesített világcsúcsom. A következő generációk tovább javították az eredményeket: Bitskey Árpád, Kovács Dezső és Válent Gyula nevei, magyar bajnoki és Európa-bajnoki helyezések fémjelezték a további fejlődést. A sikerek kovácsa azonban végső soron a Klausz-család volt, az ő önzetlen gesztusuk inspirálta az egri hátúszás fejlődését, több évtizeden át tartó nemzetközi színvonalának és rangjának megalapozását. Bitskey Aladár hagyatékából közreadja: Bitskey István 60 IX. évfolyam 8. szám - 1999 augusztus
