Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - VERS, PRÓZA - Renn Oszkár: A Sári
Máskor a kapu előtt álló Sárit a Mosolygónak a rakodásban segédkező, mindig borostás, őszülő Kálmán bácsi eresztette be. Az ivócimbora sohasem részegedéit magatehetetlenné és bortelítetten is segítőkész maradt. Elvira asszony nem üdvözölte kitörő örömmel a khaki-ruhás kísérőt:- No, maga ingyenélő! Már megint itt töri a nehézség? Nem hagyná már végre az uramat? Azért a vacsorából mindig jutott egy tányérral a rakodónak is, aki mindenkinek többször is illően bemutatkozott, mert a gyakori alkohol-töltet miatt emlékezetében nem volt már biztos:- Kerekes Kálmán, egykori hadtüzér, ma hivatásos tróger, szolgálatjára! - mondta, és katonásan összecsapta bakancsának sarkait. Mosolygóné tőle tudhatta meg, hogy teljesen lerészegedett férje merre és mit szállított aznap. A hivatásos tróger elmondta azt is, hogy mely kocsmákba tértek be ebédelni, iszogatni. Sári, aki az eddigi fuvarozási időszak alatt kiváló kocsma-helyismeretre tett szert, már minden útbaeső kocsmánál magától megállt és csak parancsra indult tovább. Mosolygó József híresen gondos gazda volt. Soha nem feledkezett meg a lováról. Amikor a vendéglőben a szokásos ebédjét megrendelte, minden alkalommal rendelt Sárinak is: egy lábasba három adag marhapörköltet galuskával, nem elsózva, mert Sári úgy szereti. A vidám fuvaros a pincér és nem ritkán az ámuldozó vendégek kíséretében szolgálta fel a leszerszámo- zott Sárinak az ebédet, melyet az a lábasból tökéletesen kilefetyelt, miközben a fuvaros biztatta a szép állatot:- Ebédelj csak te is, Sárikám! Rögtön le is öblítheted! - és már intett a pincérnek, hogy hozza a megrendelt három nagyfröccsöt a levesestálban. A tálból az italt a ló elegánsan kiszürcsölte és jóízűen nyalogatta a szája szélét. A közönség csak hüledezett, hogy Sári a gazdája étrendjét így hajlandó méltányolni.- Sári a legmegértőbb, a leghűségesebb ló a világon! - nyilatkozta a söröskorsós körbenállóknak Kálmán, az egykori tüzér, és csodálkozva elmerengett saját sommás értékelésén. Eltelt vagy két hónap, amikor egyszer Mosolygó József nem ment hajnalban Sárival fuvart vállalni. Délelőttre két kopott bőrkabátos, csizmás ember érkezett hozzá, akiket nem tűi lelkesen fogadott. Kivételesen józan is volt. Az asszony a konyhaablakból leskelő- dött. A fuvaros az istállóból elővezette az udvar közepére a szép sárga muraközit. A két ember járta körbe a lovat, előre, majd hátra léptették, felemelték első lábait, szétfeszítve ajkait a fogait vizsgálták. Hümmögtek, bólogattak, összevillant a tekintetük, majd egyikük nyilatkozott:- Rendben van, megveszem! Csapjon a kezembe, Mosolygó mester! - és nyújtotta kezét. Kezet is fogtak és az üzlet megköttetett. A fuvaros a kocsit is felajánlotta, de az nem kellett. Sári csak állt mozdulatlanul. Látszólag egyáltalán nem érdekelte, hogy mi történik körülötte, csak félig lehunyt szemei tükrözték visszafogott bánatát. Elvira asszony hirtelen kiszaladt a konyhából, simogatta a ló nyakát, megpuszilta orrát és könnyeztek máskor oly tüzesen villogó szemei. Az udvar gyerekei csendesen üldögéltek a veranda lépcsőjén, bámulták a kupeceket és bizonytalanul, tétova kézmozdulattal búcsúztak a kedves, nagy pacitól. Az új gazda kérdezte a ló nevét. Mikor megtudta, felnevetett:- Sári? Hiszen nem is kanca! - Legyintett és a kötőfékkel már vezette is a kapu felé a feledhetetlen lovat. Az nem tiltakozott, már az új gazdát kellett elviselnie. Türelmes, hidegvérű muraközi ló volt, aki már tudomásul vette, hogy a lósorsokat emberek alakítják. 22 IX. évfolyam 8. szám - 1999 augusztus
