Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken IX.
B üLckaljűi ösvényeken IX. Riadt róka ugat véknyan. Fiatal, s nagyon megijedhetett valamitől. Apját ősszel egy órán át figyeltem, ahogy a száraz, magas fűiben egerészett. Ügyessége, szépsége lenyűgözött. Lassan sétált, lesegetett, hosszasan fülelt, körbe-körbe szaglászott, lelapult, mozdulatlanul összpontosított, majd hatalmasat ugrott helyből. Mókásan, bájosan tette-vette magát, mintha csak tudta volna, hogy figyelem. Pedig dehogy tudta! Ha tudta volna, bezzeg nem lett volna ott! Nagyon ügyesen lopta be az egeret. Haaffi között valami halk mocorgást észlelt, képes volt hosszú percekig lelapulva mozdulatlanul hasalni, majd mintha valami feszes ideg vágta volna fel a magasba, úgy ugrott rá a közben közelébe érkező áldozatra. A távcsőben jól láttam, ahogy kettőt, hármat rágva mohón nyeli le. Na persze jó néhányszor elvétette az ugrást, azaz hoppon maradt, de olyankor is oly magabiztos eleganciával oldalgott tovább, mintha különleges csemegét csípett volna nyakon. Egy félóra múlva már fenn volt a dombtetőn. Farka vízszintes folytatása testének, végén a fehér folt szinte világított, zsemleszínű szép fején a két fekete hegyes füle mint valami odaragasztott dísz pompázott. Szép, erős kanróka volt. Nem fáradt. Ugyanolyan fürgén, szinte szemmel láthatóan jókedvűen, vidáman vadászgatott, vacsorázgatott, mint amikor megpillantottam. Ugyan hányadik egérnél tartott már? Amit én láttam, hogy megevett, az hat volt. A rókák fő tápláléka legnagyobbrészt az apró rágcsálókból tevődik ki. Természetesen igen komoly kárt tehetnek a haszonvadak rovására is, hisz a nyúlfíókák, fácáncsibék sokszor szerepelnek a rókacsalád étlapján, főleg akkor, ha náluk is megszaporodik az éhes száj. Megbizsergetett a kölyökróka ugatása, mert a szemközti domb akácosából hallottam, onnan, ahonnét a disznót várom. Fogy a lővilág. A sűrűben már sötét van. A disznó már felkelt, s most ott szöszmötöl, nyújtózkodik, turkál az erdő aljában, várva a teljes, biztonságot adó sötétséget, hogy nappali pihenőhelyét elhagyva táplálék után nézzen. Talán éppen itt a szórón. Lehet, hogy öt érzékelte a róka, tőle riadt meg, s azért zajongott ijedtében. * A magasban hollók húznak kelet felé. A falun túl az „öreg” erdőben éjszakáznak. A havas, néma estében még messzebbre hallatszik mély korrogásuk, sőt jól hallom szárnyuk suhogását is. Pedig távol vannak. Ők is látnak engem, hisz az ő látásuk csaknem tökéletes. Az ember számára felfoghatatlan, hogy milyen messziről képesek pontosan észrevenni igen apró részleteket is. Cserkeléseim során többször megfigyeltem már, amikor bokor mellé húzódva, azzal szinte egybeolvadva mozdulatlanul állok, s a távolból hollók közelednek, hogy a Új Hevesi Napló 5
