Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Murawski Magdolna: Károlyi Éva tündéri álmai
Wlurawski líflagdolna Plárnlg %hx iimhirt álmai Különös ünnep a Budapesten élő festőnő kiállítására menni. Nemcsak különös hangulatra, szép zenére és egy csupa-szépség álomvilágot tükröző képekre lehet számitani, hanem kedves fogadtatásra, az esztétikum sajátos koncentrátumára. Valami belső melegséget sugároznak a csendéletek, portrék, az álombéli tájakon vagy azok fölött lebegő lenge nőalakok, Éva asszony kreatúrái. Bármilyen színhez nyúl, minden meleg színekben áradóvá lesz keze nyomán. Gótikus templombelsőt idéző épületelemek hátterében a csillagos ég és a fénylő keresztű templomtornyok... Előttük virágzó ágak, fölöttük egy lehulló, száraz levél, kissé távolabb egy lebegő alak, mely lehet nőalak vagy szellemalak... Imára összekulcsolt kezek, áhítatot sugalló atmoszféra... S hogy mindez mitől áraszt olyan melegséget? Ez Károly Éva titka. Az Ünnep című kép egy éjszakai meditativ hangulat művészi megtestesülése. Ugyancsak éjszakai hangulat, vagy még inkább egy álom képbe álmodása a Holdleány. Tér és idő elemei széthullanak, majd egybeállnak, akár a világról szerzett tapasztalataink és élményeink. Voltaképpen elemeiben éljük meg mindazt, ami velünk történik. A teljessé összerakott képek valójában hazugságok, semmit nem tükröznek mindabból a mozaikszerűségből, melyet Károly Éva szinte legendaszerűen mesél el nekünk olajba és vászonba álmodott képei által. Holdfényben fürdő meztelen nőalak gyönyörködik az álombéli tájban, mely mintha fiatal lényének visszatükröződése lenne: rózsaszín virágruhába öltözött gyümölcsfák, fölöttük hasonló színű felhők, távolabb épületrészlet, világos ablakkal, hozzá támasztott létrával. Az út a magasba vezet, sugallja Éva. És valóban... aki ilyen magaslatokra jutott művészetben és életfilozófiában, annak valóban felfelé visz az útja... A háttérben távolodó macska az éjszaka nesztelen puhaságára int, és egyúttal az ősi szimbólumok egyike. Égi tegedűs című képe előterében egy embercsoport, talán család. Mögöttük szürke beton rengeteg, életük színtere (vagy háttere) lehet. Fölöttük pedig egy lehetetlen színű égbolton hatalmas égi alak, mely nemcsak színeiben nem realisztikus, hanem egész megjelenésében, a tájhoz és az emberekhez való kapcsolatában sem. A komolyan hallgató, a zenében elmélyülő emberalakok csak őt hallgatják, s talán belőle merítenek erőt mindennapjaikhoz. A muzsikus hangszere színes, a belőle fakadó hangok pedig virágok képében hullanak alá a közönségre. S vajon nem ez a művészet egyik tiszte? Boldog mosollyal arcán nyújtja át az alkotó mindenkori remekműveit, miközben a földlakókkal szinte észrevétlenül történik meg a varázslat... a világ szürkesége költészetté lényegül át. A szürrealisztikus és a realisztikus elemek keveredése Károly Éva festészetében nem jelenti azt, hogy ezen irányzatok elkötelezettje lenne. Azon ezredvégi művészek közé tartozik, akik régóta felismerték: amíg az absztrakt festészet valaminek a fel nem vállalása, addig a figurális művészet mindennek az ellenkezője. Károly Éva nemcsak a saját művészi értékeit, technikai tudását vállalja, hanem azt az izgalmas, közvetlen kapcsolatot, melyet a figurális festészet naponta megél a környező világgal való érintkezésében. Test70 IX. évfolyam 1. szám - 1999 január
