Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 6. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Murawski Magdolna: Szomszédolás k – sorstársaknál…

- Mint már említettem, korai éveimben több faluban megfordultam, és minden egyes lakóhelyemen más-más etnikum életével ismer­kedtem meg: sváb, cigány, magyar, szlovák, ro­mán...- Vagyis gyerekkorában „tanulta ki” a soknemzetiségű ország együttélési tudományát. Visszatérve Huszárik Zoltánra, a közös gyermek­koron és főiskolás éveken kívül mire emlékszik vissza szívesen?- Tudja, milyen volt Zoli... nagy bohém... Egyik alkalommal Párizsba készültem, és ő beállí­tott hozzám. Elmondta, hogy készül a Szindbád- történetet megrendezni. Elhozta magával a forga­tókönyvet, és megkért, hogy én fotózzam. Én viszont nem ismertem eléggé Krúdyt, nem tudtam volna teljes felelősséggel elvállalni. így hát visz- szaadtam neki az anyagot, mondván, hogy én most három hónapig Párizsban leszek, az utamat nem mondhatom le miatta. Ha közben talál magá­nak mást, akivel meg tudja csinálni a fdmet, akkor csinálja. De ha mégsem, három hónap múlva beszélhetünk ismét róla. Én aztán elmentem Franciaországba, és amikor hazajöttem, ismét megjelent nálam Zoli. Karját széttárva szélesen elmosolyodott és közölte: Megvártalak. Ezután elkezdtünk dolgozni a filmen. Csodálatos társaság jött össze. Dayka Mar­gitka, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Szegedi Erika ... és fiatal szép lányok, akik állandóan váltották egymást. Szerelmek szövődtek, házasságok születtek és bomlottak fel, egyszóval igen mozgalmas élet volt.- Szép nagy kerek történet. A film atmoszférája viszont éppenséggel nem azt tükrözi, hogy nem értett volna Krúdyhoz. Hogyan került később közel a televízió világához? Miért döntött a filmezés helyett a Duna TV mellett?- Hat évvel ezelőtt felkértek az elnöki szerepre. Először visszautasítot­tam, hogy ez nekem nem megy, tőlem teljesen távol áll ez a szerep. Utána többször is megkerestek és unszoltak, hogy vállaljam el. Mindent mérlegre téve lassan hozzászoktam a gondolat­hoz. Tudja, engem nem úgy neveltek, hogy ha feladat van, akkor azt ne vállal­jam. Csinálni kell, mert most ez a dől- Haumann Petra és Konrád Antal g0m a szinkronstúdióban Fotó: Simon Erika 70 IX. évfolyam 6. szám - 1999 június

Next

/
Thumbnails
Contents