Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Erdélyi Erzsébet – Nobel Iván: Gondolatok a határokon túli kortárs magyar irodalomról
Ez a munka nyolc éve kezdődött tehát, de természetesen nem előzmények nélkül, hiszen a határon túli magyar irodalom olyan jeles kutatóinak nyomain haladtunk, mint Czine Mihály, Béládi Miklós, Pomogáts Béla, Görömbei András, Borbándi Gyula, Czigány Lóránt és mások. Számunkra is revelációként hatott egy-egy beszélgetés, mert olyan szellemi vidékeket tudtunk bejárni, amelyek bizonyára ismeretlenek maradtak volna. És ezáltal olyan fogalmakat, jelenségeket is meg tudtunk vagy tudunk mutatni azoknak, akik ezeket a könyveket kezükbe veszik, amelyek bizonyos fokig bővíthetik eddigi ismereteinket a mai magyar irodalomról, az eddig talán kevésbé ismert alkotásokról. Reméljük, hogy ezeket a szempontokat haszonnal tudják alkalmazni a magyartanárok pedagógiai munkájuk során. Érdemes még megemlíteni azokat az „oldalági rokoni kapcsolatokat”, amelyek e munkánk során létrejöttek. A beszélgetések alkalmával többször érintettük irodalmunk egy sajátos területét, a gyermekirodaimat. Ennek a különösen XX. századi magyar irodalmi hagyománynak számos folytatójára találtunk munkánk során. Annak a ténynek, hogy a gyermekirodalom, különösen a kisebbségben élő költők életművében fontos helyet foglal el, talán két oka lehet: az egyik az, hogy valamilyen megélhetést biztosított az alkotóknak ez a népszerű műfaj, hiszen jelentős a kereslete a gyemekverseknek, meséknek. A másik ok, és ez talán a fontosabb motiváció, hogy a diktatúrák szorításában élő költők számára a politikai gondolat, a lázadás kifejezésének szinte egyetlen lehetősége a gyemekversben történő rejtőzködés volt. Ott, ha egy költő a versben azt írta, hogy „Rákóczi” vagy „magyar” az a hét főbűn egyike volt, de ha például egy gyermekversben Kányádi Sándor azt irta, hogy „megtanultam jég alatt is pengetni a citerámat”, akkor az irodalmilag nem túlképzett cenzor ebben nyilván csak az első jelentést vette észre, és így megjelenhetett a vándormadarakról szóló szép vers. A gazdag termésből összegyűjtöttünk egy kis antológiára valót, és megjelentettünk egy kötetet, a Világvégi palotát. A másik „melléktermék” (nem jó kifejezés, mert az eredményt nem tekintjük mellékesnek, csak éppen nem teljesen vág egybe munkánk eredeti szándékával) a szarvasmotívum felbukkanása az általunk megismert alkotásokban és egybegyűjtése egy művelődéstörténeti kiadványban. Sorozatunk első kötetében szerepel a Puerto Ricóban élő Ferdinandy György szép novellája, a Szarvasok, az emigrációs életérzés egyik megrázó lírai alapdokumentuma. Ez az írás hívta fel figyelmünket a magyar kultúrtörténetben oly fontos szarvasmotívumra, és elkezdtük gyűjteni azokat a verseket és novellákat, amelyekben a szarvas valóságosan vagy szimbólumként előfordul. Azután kiszélesitettük a kört a szarvassal foglalkozó más művelődési területekre is, például a zenére, a szobrászatra, éremművészetre, régészetre, vallástörténetre, néprajzra, nyelvészetre, heraldikára, fílatéliára, gasztronómiára. A végeredmény egy olyan művelődéstörténeti olvasókönyv, amely nem tudományosan - bár a kötetben szereplő írások szerzői és a beszélgetőpartnerek az adott terület jeles képviselői -, hanem népszerű formában irodalmi alkotásokkal és művészi reprodukciókkal, fotókkal együtt próbálja a leendő olvasóknak megmutatni a szarvasmotívum agancs módjára szerteágazó és összekapcsolódó sokrétűségét. A tervezett könyv, a Szarvasnyomon hét határon át talán aktuális is lehet a millenniumi esztendőben az elmúlt ezer évre való visszatekintésre. Fogalomtisztázás „Minden negyedik vagy ötödik magyar író az ország határain kívül él...” - írja egy helyütt Pomogáts Béla. Megdöbbentő ez a tény és zavarba ejtő, hiszen a határon innenieket sem ismerjük eléggé, nemhogy a határokon túliakat. És mi is a határon túliság? Egy újvidéki magyar író, Juhász Erzsébet erről így vélekedett: „... mi ott Újvidéken sokat játszunk Új Hevesi Napló 47
