Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Erdélyi Erzsébet – Nobel Iván: Gondolatok a határokon túli kortárs magyar irodalomról
Erdélyi éd^zsébef - /Möbel C7vcm dűttholafűk a ifafárűtt fúlt korfárs magyar kőhalomról Határokon járunk örökké „Én otthon vagyok költő...” Kányádi Sándornak ez a szép sora volt az egyik elindítója annak a munkának, annak az immár hétkötetes sorozatnak, amelynek bemutatására vállalkozunk. Föltettük magunknak a kérdést: valóban, meddig terjednek a magyar költészet - tágabban értelmezve - a magyar irodalom, a magyar szellem határai? Meghúzhatók-e egyáltalán ezek a határok? Otthon van-e a költő-író, ha a földrajzi határokon túl él és alkot? És örömmel jöttünk rá, hogy ezek a szellemi határok megjelölhetetle- nek: nincs olyan geográfus, aki körülhatárolhatná a magyar irodalom területét. A költő-író ott van otthon, ahol anyanyelvén alkothat - még akkor is így van ez, ha műveinek egyik, de csak egyik motívuma, a nosztalgia a kényszerűen vagy önként elhagyott szülőföld után. Vagy a másik írósors: szülőföldjén alkot, magyarul ír, de Magyarország határain kívül. Természetesen az emigrációban élt/élő írókról beszélünk, azokról, akik az utolsó ötven évben hagyták el Magyarországot, és a világ különböző vidékein telepedtek le, és azokról, akik Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban, Kárpátalján, tehát szülőföldjükön alkottak, alkotnak. A határok tehát valóban meghúzhatatlanok: Közép-Európán kívül Hollandián, Franciaországon, Svédországon, Norvégián is túl, Kanada, az Egyesült Államok, Ausztrália jelenthetnék a határokat, ha lennének ilyenek. így hát ezt a kifejezést, hogy határon túli magyar irodalom, akár erre is fölcserélhetnénk: határtalan magyar irodalom. Szőcs Géza, Erdélyben, Svájcban és Magyarországon élő költő mondta nemrégiben egy interjúban: „Bárhol, ahol magyarok éltek, vagy a magyar történelemben szerepet játszó személyiségek megfordultak, ott valamit tettek, írtak, mondtak, az az én számomra hozzátartozik ehhez a glóbuszos, planetáris nemzethez, a földgömbön elhelyezkedő magyar hazához. Nekem a kisázsiai Kütahya, ahol megszületett a szerintem legmodernebb alkotmánytervezet Kossuth Lajos tollából, ez a Kütahya ehhez a hazához tartozik, Soha nem jártam ott, számomra mégis sokkal inkább hozzátartozik, mint több olyan város, ahol többször is megfordultam. Persze nincs arról szó, hogy Rodostót elmagyarosítsuk, vagy hogy Torinót a magyar államhoz csatoljuk, A következő évezred talán megcáfolja azt a hamis tételt, hogy haza csak ott van, ahol a szülőföld van. Nekem a haza egy tágabb értelmű képzetet jelent. Látomást.” (részlet az Örökké itthon már a tájban című, kiadás előtt álló kötetünkből). A másik késztetés, ami erre a munkára sarkallt minket, pedagógiai célú, ugyanis - magyartanárok lévén - tapasztaltuk: a tanulók jószerivel alig tudnak valamit erről a határtalan magyar irodalomról, és ha tudnak is egy-két adatot, ismernek is egy-két nevet . és ez a jobbik eset -, értékeiről hiányoznak ismereteik. így a teljes egyetemes magyar irodalomról nagyon hézagos képük lehet csak. A tantervekből is hiányzott ez a fogalom, a tankönyvekben elvétve lehetett egy-egy jelentős alkotó nevét megtalálni, így a pedagógusok látóköréből is kiszorult ez a stúdium, hiszen a tanárképzőkön, az egyetemeken sem hallhattak róla. így került sor azután arra, hogy elkezdtük faggatni, vallatni, kérdezgetni a határon túl élő írókat életükről, müveikről, műhelytitkaikról, ars poeticájukról, műfajokról, stílusokról, folyóiratokról, intézményekről. Szándékainkban megerősített bennünket a többszöri találkozás határon túli pedagógusokkal. Ők ugyanis jó néhányszor és több régióból jelezték azt Új Hevesi Napló 45
