Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XIII.
Bükkaljai ösvényeken XIII. A patak partján a füzbokrok takarásában valami közeledett. Susogott a száraz fíí. Néhány percnyi néma csend, majd a folyamatos zizegés újra hallatszott. Nehéz, nagy testű vad óvatoskodott a szóró irányába. Reccsent egy ág, valami zörrent, majd újra némaság. Disznó jön. Egyedül. A várt öreg. Semmi kétség, még húsz méter s fekete foltját látnom kell, ahogy elválik a bokortól. Lajos barátom 54 évet élt. Ebből harmincat vadászott. Szépen. Éveken keresztül jártam hozzá, szinte naponta, s minden alkalommal rápillantottam „élete kanjának” lenyűgöző agyaraira. Sokszor meg is simogattam és mindig eszembe jutott, hogy az a bizonyos sokat emlegetett, sokak által vitatott vadászszerencse, az bizony létező dolog. Mondjon bárki bármit -, vessen meg vagy nevessen ki, nem bánom, de én bizony hiszek abban, hogy Szent Diána jó szándékú mosolya nélkül nagyon egyedül járja az ösvényeket a vadászember. Ha az nincs, üres a dolog, ízetlen a kaland, elmaradnak az édes örömök, azok az apró, vagy éppenséggel hatalmas ajándékok, amelyeket a vadászsors időnként átnyújt annak, aki azt kiérdemli, megérdemli. Ha van a dolgon áldás, ha a szentek áment mondanak, ha rábólintanak, ha egyetértenek. Akkor van szerencse, van igazgyöngy, melynek arany foglalata a memória. Emlék, mely az idő haladtával egyre tisztábban, elevenebben, egyre fényesebben él emlékezetünkben. Egyre ünnepibbé, egyre magasztosabbá emelve azt a szép vadászkalandot, amely azt adta. Ha van vadászszerencse, ha Diána fogja kezünket, s ha adakozó jókedvében van, akkor, de csakis akkor. Lajos barátom „csoda agyara” is ilyen ajándék. Szent Diána fényes jókedvében cseppentette oda. Jól tette. Megérdemelt és megbecsült ajándék volt. Mondom, én is sokszor megsimogattam. Csodálattal, tisztelettel. A Medves-gödör peremén látta meg Lajos egy késő őszi, esős délután a hatalmas disznónyomot a puha sárban. Nagyot dobbant vadászszive örömében. A nyom friss volt és a már betakarított kukorica- földek irányába tartott. Innét egy sörétlövésnyi távolságra volt az a les, amit még ő épített akkor, amikor ebbe a társaságba került. Sürü galagonya vette körül az alatta levő szórót, melynek a helyét, annak idején egy teljes napon át tisztította. A tövises, ember által járhatatlan sűrűség lenőtt a gödör aljáig, s a túloldalt is takarta. Őzbak vadászat óta nem ült ezen a lesen, de másnap egy fél zsák kukoricát kiöntött alá. Új Hevesi Napló 9
