Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Homonnay Sándor: Monstranciák
Ijomonnay Sándor A monstrancia elmondja történetét (Nem én mondom el. A monstrancia mondja el. Én a monstrancia számára csak tökéletlen eszköz vagyok, mint a hegedű a művész kezében, mely a művész lelki gazdagságát csak a maga tökéletességi foka arányában közvetíti). Valamikor réges-régen lent voltam a föld mélyében , ősi fészkemben és igen-igen boldog voltam. Ott ábrándoztam, álmodoztam és mindig naggyá szerettem volna lenni. Több mint a társaim. Ott feküdtem fémtestvéreim társaságában és módomban volt magamat velük összehasonlítani. Hamarosan észrevettem, hogy fémtestvéreimnél különb vagyok. Tapasztaltam, hogy nem vagyok olyan sápadt, mint az ezüst. Nem rozsdásodom, mint a réz, vagy pláne mint a közönséges vas. Amint ott ábrándoztam, vágyakoztam, hogyan lehetek naggyá, különbbé, egyszer csak eddig nem hallott, furcsa hangokat hallottam. Azt gyanítottam, mintha a messzeségben robbanások morajlottak volna. Ezek a morajlások, robbanások egyre hangosabbak lettek volna, mintha közeledtek volna. Már-már olyan közel voltak, hogy körülöttünk is meg- megreszketett minden. Engem és fémtestvéreimet nagy félelem fogott el. Féltünk, hogy egy újabb robbanás majd bennünk is kárt tesz. Talán még el is választ egymástól bennünket. Ahogy fémtestvéreimmel a félelemtől megszeppenve összebújtunk, egyszer csak a robbanás egészen közel történet, és amitől féltünk, bekövetkezett. Körülöttünk össze-vissza repedezett minden. Többedmagammal az ősi fészekből kirepültem. Tüstént hatalmas pörölycsapásokkal püföltek és egymástól elválasztottak bennünket. Mellém eső testvéreimtől sírva búcsúztam el. Amikor az első ijedség után fölocsúdtam, akkor vettem észre, hogy eddig nem ismert fényesség, szinte egy új világ vesz körül. Majd durva, káromkodó emberhangokat hallottam. Hamarosan megragadtak és kocsikba raktak, hogy elszállítsanak bennünket. Nekem mindez sehogysem tetszett. Tiltakoztam, keseregtem. Ősi fészkemet nem akartam elhagyni. Ott, helyben akartam naggyá lenni. Nem értettem az Isten útját. Tiltakozásommal mit sem törődtek. A föld fölszínére vittek, ahol hatalmas olvasztókohóba raktak. Melegítettek, tüzesí- tettek, izzítottak és én iszonyúan gyötrődtem, majd meg is olvadtam. Gyötrődésemben majdnem Isten ellen fordultam. Sajnos nem értettem Őt. Gyötrődésemben azt hittem, hogy megsemmisülök, pedig csak a salaktól és más idegen anyagoktól tisztítottak meg. Miután szép rudakba öntöttek, szenvedésem, gyötrődésem elmúlt és egészen elcsodálkoztam, hogy így aranyrúd formájában milyen tiszta, szép vagyok. Rájöttem, hogy érdemes volt szenvedni. Innen egy fényes üzletbe vittek, ahol gondosan őriztek. Elő-elővettek, mutogattak, így történt, hogy egy alkalommal fényes ruhákba öltözött előkelő úr jött díszkísérettel. Sok mindent összevásárolt és engem is megtekintett. Jól esett, hogy megtetszettem neki, de mert a pénze elfogyott, nem vásárolt meg. Majd más vevő jött, akinek a hangja kellemesen csilingelő, ruhája selymesen suhogó, illatos, kezeinek érintése selymes, lágy gyöngéd, finom volt. Ő is szívesen megvásárolt volna, de amikor finom mívü pénztárcáját elővette, csalódottan állapította meg, hogy a pénze kevés, meg nem vásárolhat. Jól esett, hogy érdeklődött felőlem, lehangolt, hogy tovább kell várakoznom. Az új vevő nem sokáig váratott magára. Jött is hamarosan egy furcsa ruhájú, szakállas idegen, aki sok mindent megtekintett, vásáÚj Hevesi Napló 39
