Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Kiss József: A lista
volna. Hónapokig nagyon hallgatag lett ezután. El akarta rejteni a világ elől azt a végzetes napot, hogy még Ágota se tudjon róla. Hogy őrizetben maradjon önmaga elszámolására. Éjszakai álomképeit lidérces roham rebbentette szét, s egy mind gyakrabban rátelepedő felismerés során megpecsételődni érezte sorsát; a tehetetlen vívódás valamelyest bódulatot és megtisztulást hozott és felkészülést arra, hogy szembenézzen a bekövetkező rosszal. Mert előbb-utóbb fény derül arra, amit elkövetett. Az időbeli eltávolodás, majd az áprilisi langyos szelek azonban apasztani kezdték a koloncos gondokat és a fásultság foszlányaiból talpra állította Zénót a természeti megújulás. Imre napján Müller állított be hozzá. Szokatlan volt a megjelenése - évek óta nem tette be a lábát az erdészházba. A tekintetéből áradó erőltetett szigorúság - némelyek szerint szenvtelen flegma -, mellyel Zénó összekerült néhányszor az irodán, s melynek láttán nyomasztó tompultság gyötörte hosszú percekig, ezúttal pihenő pózba lanyhult. Öltözete is csak amolyan házias volt, bizalmat „provokáló”.Fontos és kettőjüket érintő közölnivalója lehetett, mert döcögve kezdte a szót és bárgyú hümmögései közt sűrűn pillantott Ágotára. Zénónak ellenszenves volt ez és a lekötelezettség ellenére sem óhajtotta felfogni, hogy Müller négyszemközti beszélgetésre számított.- Kedden vadkanlesre megy a társaság - szólalt meg végül Müller. Mivel hármasban voltak, csupán a szikár tényekről beszélt. - Horváth elvtárs is jön az apparátustól. Magát szintén meghívták, érezze hát megtiszteltetésnek, hogy jelen lehet. Na és kötelességének, természetesen. Ágota félj éré nézett. Az arca egészen sápadt volt; az értetlen meghökkenés visszfényét olvasta ki belőle, melyet a váratlan meghívás idézett elő, s melyből asszonyi ösztöne és képzelete valami fondorlatos játékot sejtett meg, amelynek gyanús és kiszámíthatatlan a tétje, s amely veszélyt hordozhat családi békéjük ártalmára. Egyikük sem vette észre, hogy Müller betette maga után az ajtót. A vadászat hajnalán kellemetlen hideg járta át az embereket, mikor megindultak az Andor-völgy lankáin. Elgémberedett lábakkal botorkáltak a dérlepte avaron. A kiálló köveket sem volt könnyű észrevenni a félhomályban. Zénót meglepte, hogy a vadásztársaságtól csak a sebhelyes arcú Bártfai jött el. A „lojális kolléga”, ahogy a társai nevezték. A másik hármat nem ismerte, nyilván valameny- nyien Pestről érkeztek. Lassú, óvatos léptekkel érték el a patak vonalát. A túloldali bozótos egybemosódó, kontúrtalan sötét foltként meredt elébük. A patak sekély öbleiben itt-ott vékony jégpáncél fehérlett. A vendégvadászok közül kettő a pataktól távolabb, mintegy harminc méterre haladt a lejtőkön, míg a harmadik és Bártfai, szintén a medret követve, kissé leszakadva jöttek Zénó mögött. Hallgatólagos megállapodás folytán ugyanis mindenki elkönyvelte, hogy a házigazda minőséget és a honi terepismeretet tekintve Zénó lesz a „felvezető” Egy tisztás széléhez érkeztek. A feltámad szellő, mely mintha a szirének énekét keltette volna életre a csupaszodó, fagyos gallyakon átlengedező fuvallatával és a csobogó víz a hangok gyöngyfuzéreként megosztotta Zénónak a kialvatlanságtól amúgy is kókadozó Engedett a martalóc akaratnak. Olyat tett, amit azelőtt gálád árulásnak bélyegzett Új Hevesi Napló 25
