Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XII.

mint a fa. Nem is gyökér, nem is kidőlt fatörzs. Valami más. Szinte egyszerre vették észre, kapták le a távcsövet s némán bólintottak egymás felé.

Őt keresik, őt követték, ő az. Ott fekszik a fa tövében azzal szinte egybeolvadva, egy foltot, azonos tónusú foltot képezve vele.

Igen, a kellemes napsütés, a meleg az, ami miatt ezt az alvóhelyet választotta. A távolság igen nagy volt, ám a szél feléjük fújt. A viszonylag sima felületű tisztáson a mélyedés ezen oldalán volt a legközelebbi fa. Pista felvett egy méter hosszúságú, girbe-gurba száraz gallyat. Minden lépést lábujjhegyen-, óvatoskodva, hang nélkül sikerült elérni a fát, ami a túloldalon békésen szundikáló, melegedő, öreg kantól már csak 40 méterre volt.

Ha intek a fejemmel, törd el ezt a botot! - súgta Bálintnak, és odanyújtotta a száraz

gallyat.

A fa oldalán gondosan megtámasztott puska céltávcsövében megkereste a fekvő

disznót.

Fejbiccentésére Bálint elpattintotta a gallyat, melyre az öreg disznó két első lábát kinyújtva felült, s álmosan belehallgatózott az imént valami gyanús kis roppanást hallató, néma, téli csendbe.

A lövés csattanására visszacsuklott iménti helyzetébe, majd lassan lefordulva legurult a horpadásba.

A bükkaljai kis faluban ekkor harangozták a delet. A trófea a 20 centin felüliek közötti díszhelyen emlékezteti elejtőjét erre a csodaszépen havas, szerencsés vadásznapra.

IX. évfolyam 5. szám - 1999 május