Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: Egy praemortalis emlékkönyv
rakhatna rá. Hétköznapok - mondhatnám. S élet ez is. De nem ismerem a hazámat. Hazám: térkép, a földem: földgömb.” Paradoxon: ez a táj, ha ismert országosan valamennyire, akkor ez őáltala ismert. Ha valaki „fölemelte e tájat”, akkor az éppen Kalász volt. A bódva-völgyi vagáns dalnok „múlhatatlan fiatalossága” lírikusi eklekticizmusán túl abból is származik, hogy neki clown-prófétikusi szerep is jutott, egy táj, egy régió szellemi támpontjának is kellett lennie, mindenfajta organizátori allűr nélkül. Cs. Varga dolgozatában végigvezet egy költői-alkotói folyamaton, amelyet érdekes módon pontosan viszonylagos állandósága hitelesít. Az intuitív lírikusi világ a korai versekben is megvan, a „szemérmes, póztalan, már-már szikár tárgyilagosságra, egyszerűségre törekvés” az első verskötetben is szembeszökő. Akik örökké egy alkotó fejlődését vizsgálják, Kalásznál jobbára csak irodalomelméleti szempontok szerint jegyezhetnek föl permanenciát. Az élményvilág, a mondandó egy és örök, miként minden jelentősebb életműnél. A dolgok, a világ szemlélete fundamentálisan nem változik, mindössze módosulhat aszerint, hogy milyen korból és irányból tekintünk rá. A bódva-völgyi költő a magyar költészet folytonosságát igazolja egyéninek hitt, valójában már kitaposott utat követő megoldásaiban is. A „negatív festés” eljárása „A közelítő telet varázsló Berzsenyit idézi, képteremtő fantáziája Csokonait, a viliódzó természeti színskála talán Nagy Lászlót juttatja eszünkbe, míg egy-egy versegész összességében gyakran aló. század énekmondóit, vagy éppen (mint utolsó kötetében, a Nagy jövő mögöttünk- ben is) a távoli rokon népek eposzait, a Kalevalát, a Kalevipoeget modellizálják. A könyv második felében a több mint negyven év alkotói terméséből válogatott nagy és maradandó versek sorjáznak, kronologikus sorrendben. ítésze válogatja, melyeket tekinti az ouvre legfőbb pilléreinek, mely opusok alkalmasak legtöbbet idézett, leginkább mértékadó darabok kerültek be Cs. Varga István „magángyűjteményébe”. Akadnak köztük remekművek is, annak tekinthető a Nehéz a szó, a Végtelen rét havában (ez talán egy mai „legszebb 1 Olivers válogatásba is beleférne), az Én láttam őt (jobb, mint Apollinaire, s miért is ne) vagy a Hát hol vannak, az Újra hó. (Az Edelényi Füzetek eme darabja nyilván csak kevés ember olvasmányélménye marad, hiszen példányszáma miatt sem juthatott el minden érdeklődő könyvtárába. Pedig Cs. Varga dicséretes gyorsasággal összeállított kötete megfelelne egy virtuális irodalmi ismeretterjesztő sorozat kardinális darabjának is). Kalászról a kritika többször leírta: a dal költője volt. A dalé, melyet már sokan és sokszor leírtak, elavultnak tartottak a magyar líra spektrumában. így talán Kalász László volt az utolsó brilliánsan elavult költő, énekmondó. De ha az volt, akkor valóban megérdemel egy testesebb, teljesebb monográfiát - talán éppen a legautentikusabb biográfús és elemző, Cs. Varga István tollából. 78 IX. évfolyam 4. szám - 1999 április
