Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - SZÍNHÁZ, ZENE - Jámbor Ildikó: Negyven év Thália szolgálatában
Jámbor Ildikó Negyven év 'Cfjcília s50lgdlataßan Beke Sándor portréja Kényes helyzet az igazgatóé, ha egyben alkotóművész is. Külön kell választani magában a művészt, a menedzsert, a hivatalnokot, a munkahelyi vezetőt. Van, amikor ez nem megy, mert a teendők, a feladatok nem hagyják, hogy menjen. Most itt a szerződtetés időszaka, s ráadásul Beke Sándor az egri Gárdonyi Géza Színház direktora sincs könnyű helyzetben. Ezúttal kérdéseimmel nem akarom provokálni, az igazság érdekében csak azért is színvallásra kényszeríteni. Most a ráérős beszélgetésnek van itt az ideje. Beke Sándor igazgató-főrendező február 26-án ünnepelte hatvanadik születésnapját.- Ha jól összeszámolja, ebből a hatvan esztendőből mennyit áldozott fel Thália oltárán, menyi időt töltött a színházban?- Pontosan negyven évet, az egyik felét a határon túl, a másik felét a határon innen Magyarországon.- Nem mindenki tudja, hogy Ön felvidéki származású...- Csillizradványban születtem, a szlovákiai oldalon. Nagyjából Győrrel egy vonalban fekszik a Dunának egy régi medrénél. Átlagos magyarok lakta település, pár száz lélekkel. A szüleim egyszerű emberek voltak, apám sok mindennel foglalkozott a mezőgazdaságban. A színházhoz nem sok közük volt, de a család a génjeiben hordozta a mozgékonyságot, a nyughatatlanságot, az ambíciót. Tanítóképzőt végeztem 1958-ban Pozsonyban. S hogy lett mégis először színész? Milyen sikerélmény vezetett az elhatározáshoz?- Az első nyilvános sikerem egy Petőfi Sándor-vershez kapcsolódik. Hogy melyik volt pontosan, azt nem tudom, de egy iskolai versenyen kellett elmondanom. Annyira tetszett, hogy a társaim hurráztak. Először azt hittem, tréfálnak velem, de nem. Attól fogva küldtek versenyekre, s egy ilyen alkalommal a zsűriben ott ült a komáromi színházigazgató, s állást ajánlott. Mindjárt főszerepet kaptam Dobozi Imre Szélvihar című művében egy „pozitív hőst” alakítottam. Főiskolára akartam menni, de akkor még nem volt magyar képzés. Szerveztem magam mellé még hallgatókat, s így, 1959-ben a Pozsonyi Színművészeti Főiskolán egy magyar osztály is megkezdte tanulmányait. Mondhatnám ezt tipikusnak is: az életem megszervezésével kezdődött. Eminens osztály voltunk, s azóta is működik Pozsonyban a magyar tagozat. S olyan jó híre van, hogy a magyar diákok felvételijét és vizsgáját is mindig végignézi az egész tanári kar.- Színészként végzett, de ezzel nem érte be, miért?- Már másodéves hallgatóként is rendeztem, s ezt akartam folytatni Prágában. A sors úgy hozta, hogy mehettem volna Svédországba, Leningrádba és Budapestre, s én az Új Hevesi Napló 67
