Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - KÖZÉLET - 1956-os emléktáblát avattak az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán
1999. március 10-én egy szerény emléktáblát adtak át azok, akiknek számára 1956 megőrzendő emlék és az ifjúságnak tovább-adandó nemzeti relikvia. A veteránokon kívül néhány szervezet és iskola képviseltette magát az ünnepségen, melyen megemlékeztek mindazokról - név szerint is -, akiknek neve hősökként vagy túlélőkként eggyéforrt a forradalom emlékével. Sajnos, az ifjúság igen kis számban volt jelen, és nem tudni, hogy a zászlót jelképesen átvevők mennyire tudják átadni társaiknak azt a feladatot, mely a forradalmi láng érzésével kapcsolatos, és amely az ifjúságnak mindig is tisztei közé tartozott. Hányán fogják annak súlyát átérezni, hogy a ma már elcsukló hangon és olykor zavarodottan megnyilatkozó hajdani forradalmárok hogyan, milyen körülmények között váltak sírdogáló aggastyánokká, és miért sírnak, ha csak rágondolnak, mit követtek el ellenük azok, akik jól fizetett pribékjei voltak egy véren és erőszakon alapuló társadalmi rendet meghonosító, elnyomó hadseregnek, egy idegen uralmi rendszernek...? Az emléktábla szürke márványlapja és a rajta szerényen meghúzódó halvány betűk arról tanúskodnak, hogy talán elszürkült - elszürkítették - az(t) az ügy(et), mely aranybe- tükkel fénylő, szép esemény mégis történelmünk lapjain. És jóllehet, hogy a város vezetősége nem vesz tudomást jelenlétéről, azért mégis ott van. Szerényen meghúzódva, néhány koszorúval ékesítve, kevesek által ünnepelve, de mégis letagadhatatlan a jelenléte. Mint ahogy Ötvenhat hősei is, az emberek tudatából kitörölt nevükkel, ám feledhetetlen emlékükkel. Valaha azt tanították az iskolákban, hogy 1956-ban ellenforradalom történt a szocializmus vívmányainak megdöntésére. Mikor viszont arra tudakoltuk a választ, hogy mely forradalom előzte meg, ami ellen felléphetett, semmiféle értelmes választ nem kaptunk, vagy hümmögtek, vagy ledorongoltak bennünket a renitens gondolatokért, a gyanúsításért, hogy kétségbe vonjuk tanáraink állításait. Ellenforradalom volt és kész, punktum. Maga a válasz is diktatórikus, de mekkora űrt hagyott maga után! A kételkedés az ifjúság természetes életérzése ugyan, de ha értelmes válaszokat nem kap a kérdéseire, csupán elhallgattatják, akkor maga megy el megkeresni a válaszokat. Az elnyomó szándékú „uralkodó osztályoknak” pedig akkor régen rossz. Mert hiszen a válasz megszületésére semminemű befolyásuk nem lesz. Az önálló kérdésekre megszületnek az önálló válaszok. És azok, akik hajdan a válaszadást megtagadták tőlük, már nem kapnak részt a folytatásból. Az 1956-os emléktáblát az Ötvenhatos Szövetség Országos titkára, Sinkovics Gyula adta át az EKTF nagyterme melletti folyosón, a szentelést pedig Dr. Czakó István egri kanonok végezte. Ünnepi beszédet mondott Dr. Tóth Ferenc, az Ötvenhatos Szövetség egri szekciójának vezetője, fellépett Sziki Károly színművész, a zászlót átvették az egri főiskolások. Új Hevesi Napló 61
