Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: „Szent poézis néma hattyú…”
Be ►‘zsenyi-Kodály; ;A közelítő tél Fodor András gondolatait a Testvérmúzsák eszményét erősítette 1997. április 29- én, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán, a negyedéves magyar szakos hallgatóknak Ko- dály-Berzsenyi: A közelitő tél címen tartott előadáson. (Váratlanul megszakadt életében ez lehetett az egyik legutolsó nyilvános szereplése.) Előadásaiban kiemelte: a Kodály által megszólaltatott első Berzsenyi-vers 1913-ban A közelítő tél volt. Fodor szerint: „Ily magas fokon aligha vitte bele még magyar költő a zene szárnyaló művészetét költészetébe.” Értelmezése lenyűgöző: „Ez a kivételes remekmű, mintha dallam számára, zenei társulásra alkották volna, kezdő félmondatával, legelső szavával kimondja a témát, akárcsak egy szonáta vagy szimfónia: Hervad már ligetünk”. Berzsenyi és Kodály csodálatos művét értelmezve hitvallást fogalmazott: „... hiszek benne, jöhet még idő, amikor a zenébe átemelt Berzsenyi költeményt, A közelitő telet hallgató utódaink élménye és képzelete közt eltűnik a verset és megzenésítését fogantató dátumok százegynéhány évnyi különbsége, s már-már egyidejűnek fogják érezni a verset, s a hozzá szerzett dallamot, s vele egyneműnek a kísérő muzsikát. S ez nem a felejtő, idősíkokat egybemosó nagyvonalúság miatt lesz így, hanem azért, mert Kodálynak kivételes módon sikerült azonosulnia a száz évvel korábbi vers megidézett szellemével. Ha lesz még, aki kódolni tudja a kettős üzenetet, idő és tér felett létrejöhet netán különböző korban élt géniuszok ilyen egymást erősítő szimbiózisa.” Fodor András a Bartók- és Kodály-művek interpretálását a Szomjúság zenére című, legutolsónak megjelent könyvében brilliánsan végezte el, bizonyítva a szellemi szimbiózist A közelítő tél zenei és poétikai „dekódolását”. A hűség bűne az ő esetében a „statáriális fegyelemmel” bemért „erőntúli vállalás”: „Sziszifuszi sors az időben”. Fodor fantasztikus gyorsan, karakterisztikusan tudott írni. A közös fényképek, a baráti dedikációk bizonyítják kivételes ajándékozó szeretetét. A „barát, barátság mindörökre” fénye élő irodalmunkban őbenne volt a legsugárzóbb. Február 27-én lett volna 70 éves. Hiánya mutatja emberi és költői nagyságát, a pótolhatatlan veszteséget. Berzsenyi - aki „a világ s a szív zivatarában / villámok forró kései alatt is / formába tudta / gyűrni a mulandót” - azt vallotta: „A derék nem fél az idők mohától (...) Érdemét jók, nemesek s jövendő / Századok áldják.” A hetven évvel ezelőtt, 1929. február 27-én született Fodor András azt vallotta: „feltámadásunk igaza: a mű”, és „Tündér változatok műhelye a világ. A „ Testvérmúzsák költője ” vigaszul hagyta ránk életművét - „ Szentpoézis néma hattyú. / S hallgat örökre hideg vizekben 34 IX. évfolyam 4. szám — 1999 április
