Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Szokolay Károly: A költő, aki olyan volt, mint egy próféta

Ezután a nagy művek csúcspontjairól beszélt, ellenpéldákat is felhozva a helytelenül megválasztott csúcsokra. Tovább idézem:

„Learnek az első megjelenése olyan, hogy földhöz ver. Nincs fogalmunk, hova lehet ezt tovább vinni. Ezt csak Shakespeare tudta.”

Beszélt továbbá a fentiekkel kapcsolatban a pszichologizálásról is, amit legtöbb esetben szerencsétlen dolognak tartott. Újabb idézet:

„Ha a drámában az van, hogy jól odamondanak valakinek, az rövidzárlat. Mindig kell tartani a hangzást is, mert ha túlhabzássá válik, durvává lesz, elviselhetetlen.” Mindezt, és sok egyéb esztétikai elvét nyilván a gyakorlatból tudta Füst Milán, mint kitűnő drámaíró, a Boldogtalanok és a IV. Henrik alkotója.

Ezidőtájt készítette Milán bácsi a Lear király új fordítását. Imádta Vörösmarty Learjét, de - mint helyesen megállapította - Vörösmarty sok helyen nehézkessé tette fordítását, különösen a prózai részek átültetésekor. Kosztolányi Leaijét elsietettnek érezte (Sajnos, az is valóban).

Amikor egy-egy előadásnak idején valami remek megoldást sikerült elérnie fordításában, azt mindig felolvasta, így a most emlegetett 1952. március 1-i előadásán is. Azt a néhány sort olvasta fel, amelyben Lear kitagadja legidősebb lányát, Gonerilt:

Szégyenlenem kell, hogy van annyi lelked, és férfivoltom így megrendíted, s hogy ily erőszakosan feltörő és forró könnyeimre méltó lettél.

Szakadjon rád a döghalál köde!

Legtöbb előadásának volt egy központi témája, amit előre bejelentett. így például 1952. március 22-én az önmegfigyelés volt a megvitatandó téma. Persze ezt az író szempontjából tette elsősorban, megkülönböztetve a lírikust a prózaitól. 1954. április 3-i előadásának fő témája az abszolút gondolkodás volt, 1953. november 5-én nagyrészt a tehetség fogalmát írta körül, és így tovább.

Előadásai után néhány kedvesebb tanítványa kísérte haza Párisi utcai V. emeleti lakásába. Akkoriban már sokat betegeskedett: fájdalmas ideggyulladás kínozta, nagyon nehezen lehetett ráadni télikabátját.

Lakásában mindig megható szívélyességgel fogadta „kiválasztott” gyermekeit: Erzsi néni, a felesége édességgel, üdítővel kínált bennünket. Mert teljesen bizalmas is tudott lenni hozzánk (kitűnő emberismerő volt, tudta, kik előtt nyithatja meg a szívét). Egyszer - világosan emlékszem - azt is bevallotta, hogy neki fizikai fájdalmat okoz Fagyejev, Biok vagy Azsejev Távol Moszkvától regényének olvasása. Érthető, hogy irtózott a sematizmustól. Egyszer még Rákosi Mátyást csak úgy mellesleg legazemberezte előttünk.

Fiatal számypróbálgató írók félve mutatták meg neki írásaikat, mert soha nem lehetett tudni, kit hogyan marasztal el (esetleg megdicsér). Olyan eset is előfordult, hogy botjával kergette íróasztala körül a tehetségtelennek ítélt delikvenst.

Felejthetetlen emlékeimmé váltak szavai Tóth Árpádról, Karinthy Frigyesről, Somlyó Zoltánról, sőt néha-néha Babitsról is. „Boldogult ifjúkoráról” beszélt ilyenkor, és néha annyira elérzékenyült, hogy kicsordultak a könnyei. Ilyen is tudott lenni. Mindig őszinte volt és rajongásig szerette a fiatalságot.

Z4IX. évfolyam 4. szám - 1999 április