Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XI.

A zagyvarékasi téli nyúlvadászatra, amikor a vendégek autókonvoja megérkezett a falu határába, az ottaniak fogadó-csoportjának élén Imre bácsi állt, s türelmetlenül nyújtogatta nyakát, mert tekintetével azt az embert kereste, akinek azt az „irgalmatlanul nagyfogú öreg kant” köszönhette.- Ezt a pálinkát meg magam főztem szilvából. Valódi kisüsti. Drága fiam! Ezt már akkor neked tettem el. Hát a jó Isten éltessen, meg áldjon is meg nagy jóságodért!

S újra megölelte az egri „nagyvadas” Kis Istvánt, azt a drága jó embert, aki őt ott „fenn a Bükkben” - azon a szép nyári hajnalon úgy istenigazából megvadásztatta.

Ezen ünnepek azok, ezek az őszinte vadászbarátságból fakadó boldog pillanatok azok, melyek az élményeket, trófeákat, emlékeket oly igazán értékes módon tudják bearanyozni. Ezek azok az igazi kincsek, melyeknek nem fakul a fénye. Sőt, az idő múlásával még inkább erősödik, nemesedik.

Valódi drágakővé válik az érző vadászszívekben, az érzékeny vadászlelkekben.

***

Mikorra mindezeket végiggondoltam, már nagyon fáztam.

Lenéztem a szóróra, s a várt, a remélt, az általam oly nagyon vágyott öreg kant képzeltem oda. Szinte láttam, ahogy a fehér oldalban óvatosan beoson.

De ugyan jön-e ma egyáltalán? Vagy jön-e addig, amíg bírom az ücsörgést itt fenn a lesen. Mert a hideg egyre jobban zavart.

10

IX. évfolyam 4. szám — 1999 április