Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XI.
- Jól van, fiam, csendben leszek, no! - ígérte meg Imre bácsi, bár maga nemigen értette ezt az egészet. Mi a fenéért jönne éppen erre a disznó?! Vaddisznó! Sertevad! Csak hallott róla. Az ő területükön nagyon ritkán jelent meg, akkor is csak a fiatalabbja vadászott rá. Ő soha. O, ahogyan még gyermekkorában, mint szájtáti hajtó elleste, majd azután az idősebbektől már legénykorában eltanulta, szakszerűen, békésen foglyászott, fácánozott s nyulászott. Neki a nagyvad a róka volt. Hát miért most kerülne elé egy disznó? Na, azért, csak-csak becsúsztatta a két kölcsönkapott gyöngygolyót a csövekbe, s ahogyan megígérte, mozdulatlan csendben leste a sötétet, s irgalmatlanul fülelt a búzatábla irányába. Gyűlt a nyál a szájában, ha a cigarettára gondolt, de hát megígérte, hogy csendben marad, így nem merte elővenni a dóznit. Mert ő mindig átrakta a cigarettákat abba a fényes, öreg fém cigarettatárcába, amit még az édesapjától örökölt. Szerette éles, szép kattanását - de ez otthon sohasem zavarta a vadászatát, hisz neki ilyen csendben még sohasem kellett ácsorognia. Csóválta is a fejét. Vadászni idejönni! Ilyen messzire! És még rágyújtani sem lehet. Türelmetlenül várta, hogy világosodjon már. S ahogy felnézett, meglátta a búzatábla végén megjelenő sejtelmesen szürke horizontot. Az égbolt már világosodott, de a búza még egybefüggően sötét volt. A váltó vége meg, mint valami fekete kis ajtó tátongott rá. Óvatosan, szinte restelkedve oda-odapillantott, és ilyenkor lelki szemeivel szinte a disznót is látta már. Felgyorsult a pirkadat, egyre több részlet bontakozott ki az iménti titokzatos sötétségből, sőt néhány ébredező madárka halk pittyegése is hallható volt az erdőszéli sűrű bokrok irányából. Biztos, ami biztos jeligével, levette a válláról a lapátcsövűt, s ahogyan a nyúlvadá- szatokon szokta, készenlétben a karján tartva várakozott. Most, eddig még soha nem hallott nesz ütötte meg a fülét. Szél fúj tán - gondolta -, de csak egy pillanatra, mert szinte azonnal bevillant neki a „búzasusogás”.- Ni! Itt tényleg jön valami! Megmondta az a jó ember! S akaratlanul is megszorította a Monte Carlo nyakát. A búza zizegése erősödött, de a távolságot nem tudta megítélni. A vadászizgalom elhatalmasodott rajta, szájpadlása kiszáradt, keserű lett, beszűkült a világ körülötte. Szemét le nem vette a búzából sötétlő váltóról, bár nemigen tudta azt, hogy mit is fog a következő pillanatban ott látni. A bokor, ami mellett állt, az árok szélétől öt méterre lehetett. Mély árok volt, az aljába nem is látott bele, részint a fény hiánya miatt, részint mert a távolság, ami elválasztotta az ároktól, megakadályozta ebben. Erősödött a zörgés, közeledett a disznó. Imre bácsi csak azt látta, hogy valami irgalmatlan nagy darab állat elválik a tábla szélétől, eltűnik az árokban, s már az ő oldalán emelkedik ki. Aközben az arcához emelt, kibiztosított puskát a hirtelen megjelenő foltra sütötte. Amikor az óriási dörrenés visszhangzó robaja elült, nagyokat nyelve izgalmában hallgató zott. Az árok aljából ritmusosan ismétlődő neszezést hallott. Nem tudat ő azt, hogy 8 IX. évfolyam 4. szám - 1999 április
