Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 3. szám - KÖNYVSZEMLE - Szokolay Károly: A dal, az igaz, a dal, a dal!

Az előbbi két idézet példa arra, hogy egy vers nagyságát, nem a forma határozza meg, hanem az átélés és a forma ötvözete, legyen a forma egészen egyszerű vagy egészen bonyolult.

Sarkady mindig „dalra kel”, mint a népdalok alkotója, és valóban legtöbbször

énekel:

Aranyeső a hajad,

Füröszti a derekad,

Két szemedben kel a nap,

Ragyogtatod magadat.

(Tavaszi vers)

Árvaságát fejezi ki adoniszi sorokban:

Árva az égbolt,

Árva a félhold,

Árva faágról Árva madár szól.

(Árva adoniszi sorok)

Van, amikor csak játéknak érezzük a különböző formákban irt szerelmes verseit, legtöbb esetben azonban mély szenvedély izzik fel bennük (Ahol valaha jártam, Én is másé, te is másé, Orgonalevél, sth.)

Az ilyen verseket „bejegyzi” emlékezetébe az olvasó, és ha igazán szereti a költészetet, újra meg újra előveszi őket, hogy néha már kívülről tudja idézni némelyiket. A dal különös valami: tetszik akkor is, ha esetleg sablonos, de örökre fennmarad, ha valami különös ízét érezzük. Lehetetlen megfogalmazni például, hogy mért oly csodálatosan szép Robert Burns John Andersonja, ráadásul a magyar költészetben Szabó Lőrinc fordításában! Petőfinek is jó egynéhány ilyen verse van. És nem túlzás, ha ide sorolom Sarkady Sándort is.

Kézenfekvő, hogy Sarkady belekóstolt a versfordításba is, és kitűnő fordítónak bizonyult. Saját verseit és fordításait már második kötetében vegyítette össze: az elsőben {Igazság pajzsával) többnyire orosz költőket tolmácsolt, már ott is színvonalasan. Ebben a kötetben az Ezüst erdő című ciklusnak szélesebb a skálája, mint az elsőben (Ott Nyekraszov, Puskin, Jeszenyin és Paszternák szerepelnek). Érdemes lenne önálló fordításkötetet összeállítania, még akkor is, ha igen sok a kitűnő élő magyar műfordító és megjelenő köteteik. Sarkadynak nagy formai műveltsége a fordításban is javára válik.

A Gyöngyhimnusz második ciklusa a Világ világa címet viseli, és ugyanakkor vallási hitvallása a költőnek. Az egész himnusz a középkori Magyarország szellemét idézi:

Én, ki sími sose sírt,

Sírva jajveszékelek,

Bútól aszok, epedek.

(Ó-magyar Mária-siralom)

Alcím: Mai magyar mondja.

Új Hevesi Napló

77