Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Koncz Lajos: A szenvedés és a kereszt teológiája I.
Kétségtelen, hogy a leibnizi egzisztenciális optimizmus össze van kötve egy korabeli látási optimizmussal is, az ész, az értelem erejébe vetett hittel, s nem véletlen, hogy ennek az ismeretkritikai „naivitásnak” zseniális kritikusa, Kant a következtetésekkel is szembeszállt. Ha megrendül az értelemben való hit és bizalom (s ez nemcsak a felvilágosodás után következett be; korunk - a tudományok mindenhatóságába vetett hitében megrendülve - ugyancsak antiintellektualista hajlamú!), meggyöngül az értelem által nyújtott érvek, rációk érvénye és hatékonysága is. Egyébként lehet-e és elégséges-e racionális érvelésekkel és „okoskodásokkal” igazában vigasztalást nyújtani egy végképp szorongató élethelyzetben? Pl. ha a szeretett ember hűtlenül cserbenhagy bennünket, vagy a rák elkezdi pusztítását bennük? Az élet általában nemmel válaszol. DOSZTOJEVSZKIJ VÍVÓDÁSA A SZENVEDÉSSEL Ezért az intellektualista megközelítéssel szemben meg kell ismernünk az átlós ellentétet is. Dosztojevszkij Karamazov testvérek c. művének irracionális vívódásai e kérdésről a világirodalom klasszikus helyének számítanak, különösen a gyermekek szenvedésére kisarkítva. „Érts meg: én nem az Istent nem ismerem el, hanem a világot; az Istentől teremtett világot nem ismerem el, és nem vagyok képes ráállni, hogy elismerjem... Az emberek szenvedéséről akarok beszélni, de jobb, ha megmaradunk csak a gyermekek szenvedésénél... A többi emberi könnyről, mely a földet külső burkától a közepéig áztatja, egy szót sem szólok... Ennek okai bizonyára maguk az emberek; meg volt adva nekik a paradicsom, ők azonban szabadságot akartak, tüzet raboltak az égtől, pedig tudták, hogy szerencsétlenekké lesznek, következésképpen nincs mit sajnálni őket... Századikszor ismétlem, hogy rengeteg sok itt a kérdés, de azért maradok csak a gyerekeknél, mert itt tagadhatatlanul világos, amit mondani akarok. Ide figyelj: ha mindenkinek szenvednie kell azért, hogy a szenvedésekkel megváltassék az örök harmónia, hát mi szükség van itt a gyerekekre? hogy miért kell nekik is szenvedniük s miért kell nekik ezt a harmóniát az ő szenvedésükkel megváltani.” A drámai szópárbaj a végén döntő fordulatot vesz a vívódó, szkeptikus-kritikus filozófus Iván és Aljosa, a „szent” testvér között. Az utóbbi „szikrázó szemekkel szólal meg: Te az imént azt kérdezted, hogy van-e a világon olyan lény, aki megbocsáthatna és akinek joga volna megbocsátani? Hát van ilyen Lény, s Az mindent megbocsáthat, mindenkinek, mindent, mindenért, mert O maga adta oda ártatlan vérét mindenkiért és mindenért. Te megfeledkeztél Róla, pedig Őrajta épül fel az egész...” 4 A JÓB-KÖNYV KINYILATKOZTATÁSA De mielőtt erre a csúcsra és végső megoldásra eljutott az emberiség, egy ószövetségi könyv kinyilatkoztatásával gyújtott valamelyes világosságot az Isten. „Élt Húsz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszaf’. Szép családja és nagy vagyona volt. Aztán drámai gyorsasággal elveszít mindent: családot, vagyont, egészséget, barátokat. Koldusként, ruhátlanul, fekélyekkel borítva ül egy élet romjain. A színpad - a theodicea kérdése fel van állítva. S most egy monumentális dráma kezdődik, amelyben már nincs történés, de megrázó és okos beszédek váltogatják egymást, kétely és bizalom, lázadás és megadás, hit és hitetlenség hullámaival, a világirodalom egyik legjelentősebb műveként, vívódva a bűntelen szenvedés talányával és az Isten igazolásának ügyével. A barátok képviselik beszédeikkel az emberi „bölcsességet ”, s egy Krisztus előtti időszak görög-egyiptomi és szíriai „felvilágosodását”, racionális teológiává' és etikával. (Nem reked-e meg néha ma is a lelkipásztori és gyóntatószéki praxis vigasztaló Új Hevesi Napló 37
