Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Az öregasszony háza
A fene tudja, milyen emberek ezek... Az egyik jobban uradzik, mint a másik, Színházba járnak, meg egész évben arra kuporgatnak, hogy nyáron elmenjenek üdülni. Mintha nála nem ellehetnének abban a hatalmas kertben... Nem erre nevelte ő a fiait, csak hát a menyek... Igen, azok a tűsarkon tipegő, bodorított dámák. A Panni, a Jóska felesége egyik őszön leült mellé diót pucolni. Azt mondja, adjon neki gumikesztyűt, mert a zöld dióhéjtól megbámul a keze, és nem tudja lemosni. Félti a festett körmeit... O, hogy az a... El is küldte onnét. Méghogy gumikesztyűben akar diót pucolni... Ki a fene hallott már ilyen hülyeséget? Hát persze, a városi nagysága... De már a Jóska is! Az meg kesztyűben szereli az autót. Mert hogy ő osztályvezető... És akkor mi van? Szégyellik a munkát? Hanem amikor összefut a három gyerek! A Jóska állandóan politizál. Másról nem is lehet vele beszélni. A Pista, a legkisebb, az meg cukkolja, hogy „úgyis elvéreztek a következő választásokon, öt év múlva már a kutya se emlékszik még a pártotok nevére sem”. A Feri, az meg műszaki ember, csendes, befelé forduló gyerek. Állandóan csitítgatja őket. A motorokról beszél nekik. Őt meg azzal cukkolják. Berregnek neki. Szóval az a legjobb, ha külön-külön jönnek, akkor tud beszélgetni velük. Itt van ez a ház is, csak a gond van vele. Amíg élt a félje, ő tatarozgatta, javítgatta, de hát lassan tizenöt éve, hogy senki nem nyúl hozzá. A gyerekek azt mondják, adja el, költözzön hozzájuk. Mállik a vakolat, törik a cserép, meg hát fölötte is eljár az idő. Het- ven-öt év... A városban az orvos is közelebb van. A városban! Aztán melyik menyének legyen a cselédje?! Őt ebből a házból már csak a Szent Mihály lován lehet kimozdítani. Jöjjenek ők, ha látni akarják! Jönnek. Igazán nem panaszkodhat, minden hétvégén hazajön valamelyik. Elbeszélgetnek, ha megkéri, segít is mindegyik, de azért az orra alá dörgölik, hogy megint drágább lett a benzin, már ezer forintba kerül egy út. Nem baj, odaadja ő azt az ezrest, neki nem kell a pénz. Aztán egy hétig újra nincs kihez szólnia. A múlt héten áthívta a szomszédot, hogy nézze meg a tetőt, mert az ő szeme már gyenge, nem látja, hol folyik be az esővíz. Át is jött a Tóni, megnézte, aztán fölvitte a padlásra az összes rossz edényt, mert vagy tíz lyukat talált. Azokat tette a csurgás alá. Azt mondta, a fele cserepet le kellene cserélni, meg néhány léc is elkorhadt. Van neki egy kőműves barátja, ért a tetőkhöz is. Éppen munkanélküli, olcsón elvállalná. Megdühödött. Két éjszaka nem aludt, aztán elhivatta a kőművest. Azt mondta, százezer forintért bevakolja a házat, meg a tetőt is megcsinálja. Még a fuvarost is elintézi. Már-már a tenyerébe csapott, de eszébe jutottak a fiai. Mit szólnak majd hozzá, hiszen megígérték, hogy megcsinálják. De mikor? És ha odaadja ennek a kőművesnek a pénzecskéjét, miből lesz karácsonyi ajándék? Végül is kért egy hét gondolkodási időt. Este nekiült, és mindháromnak megírta a kőműves ajánlatát, meg azt is, hogy ha egy héten belül nem intézkednek, megcsináltatja vele a házát, és akkor lőttek a karácsonyi ajándéknak. Néhány nap múlva mindháromtól megjött a válasz. Örülnek, hogy jó szakembert talált. Csináltassa csak meg vele, nem hiányzik nekik az a pénz. Különben se érnek rá a nyáron. Az egyik üdülni megy, a másik nem tud szabadságot kivenni, a harmadik meg mit kezdene egyedül? Szerszáma sincs... Rendben van, de akkor most ajándék nélkül állítson be hozzájuk karácsonykor? Fura egy világ ez... Az öregasszony a ház sarkánál állt és körmével a málló vakolatot kapirgálta. A kőműves kissé távolabb nézegette a falat, s lelkesen magyarázta, milyen erős, tartós lesz az új, amit ő csinál. Az öregasszony azonban nem figyelt rá. Egyre csak az járt a fejében, hogy a fiai mégsem jöttek el az öreg házat gatyába rázni. Új Hevesi Napló 19
