Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: II. Rákóczi Ferenc ősanyja Dobó Anna volt, Hat lány közül a legszebbet
lop, azok tetejében egy-egy oroszlán. Marco egyszer megunta a sok kecskeszobrot és szemet vetett az oroszlánokra. Megmintázta azokat is, és az agyagszobrokat feltette apja kis házának két kapufájára. Megyen arra egyszer a foldesúr, hát látja oroszlánjainak hü mását az udvarban: Ki csinálta azokat a szobrokat? Az apa egy kis szorongással vallotta be: Bizony az én rossz fiam. Mert Isten ellen való vétek, hogy egy szegényparaszt kapuját ugyanolyan oroszlán díszítse, mint a foldesúrét, még ha agyagból van is. De Conegliano művészetszerető férfiú volt. Előkerült a mosolygó, szőke, bodros hajú siheder, a tizennégy éves Marco, s míg beszélgettek, lerajzolta a foldesurat. Annak megtetszett a rajz, felkarolta a fiút, kitaníttatta, elvitte Velencébe, a Képzőművészeti Akadémiára. Marco húszéves korában már pályadíjat nyert. Egy alkalommal Velencébe érkezett Pyrker László egri érsek, ki egyébként velencei pátriárka volt, meghívta Casagrandét Egerbe, az épülő Nagytemplom szobrászának. Casagrande vonakodott, mert nem sok jót hallott a barbár és műveletlen magyarokról, s el is hárította a meghívást. Csak másodízben sikerült Pyrkemek megnyernie a munka vállalására. A Nagytemplomot 1832-ben kezdték építeni, s Casagrande 1833-ban már Egerben volt. Akadt itt munka bőven. Akkoriban több idegen művész tartózkodott Egerben, a bécsi Danhauser, az olasz Malatesta, Grigoletti, Schiavoni, Busato, akiket Velencéből, Modenából hívott meg az érsek, az oltárképek festésére. Ezek rendszerint Pyrker asztalánál étkeztek, ahol igen magas színvonalú társalgás folyt A társalgás szüneteit az udvari gordonkaművész, Verkál György számai töltötték ki. A háziasszonyi tisztet az érsek nővére látta el, s házikisasszony is akadt Mike Fáni személyében, aki az érsek unokahúga volt. Hogy, hogy nem, Mike Fáni beleszeretett a művészbe, aki ezt illő tisztelettel viszonozta. Pedig Casagrande igazán nem volt szép. Vörhenyesszőke, inkább alacsony, s méghozzá akadozó beszédű, mióta Velencében valami állványról leesett. De nevét már „hír koszorúzta”. A hercegprímás is meghívta az esztergomi bazilika szobrászati díszítésére. Casagrandénak tagadhatatlanul kisebbségi érzései lehettek. Vérmérsékletében, életigényeiben megmaradt a nép egyszerű gyermekének, ahol a beszélgetés nehezére esett, s méghozzá a gúnyolódó természetű Grigoletti gyakran kihozta a sodrából, s ilyenkor valósággal dadogott. Végül is nem tudott mit kezdeni Mike Fáni vonzódásával, amit egyébként az érsek jó szemmel nézett. Tizenkét esztendő telt el megérkezése óta. Közben Pesten is dolgozott, Esztergomban is, az andomaktályai Mocsáry-kastély számára is készített egy domborművet (Ott most a betegek szeretetháza van). Míg végre is annyira megtanult magyarul, hogy elmehetett leánykérőbe. Ideje is volt, mert már harminckilencedik évébe fordult a művész. Élt akkortájban Egerben a Specziális utcában (a mai Csiky utca) egy papi szabó, az érsek udvari szabója, aki szorgalmasan varrta a papi öltönyöket és szorgalmas férj is volt, nyolc gyermek apja, s a nyolc közül hat volt a lány. Nem csoda, ha ez a családtervezési iram, s a gyermekek nemének olyan aránytalan megoszlása korán sírba vitte. Az ipart így özvegye gyakorolta. Amikor Casagrande baráti beszélgetések közben tudomást szerzett a Kovács-lányok szépségéről, fehémeművarrás ürügyével felkereste őket, s nyomban megkérte a legnagyobb lány kezét. A lányt meglepte a hirtelen támadás és kikosarazta a kérőt. A kis Casagrande azonban makacs ember volt. Nem sok idő múlva ismét bekopogtatott Kovácsékhoz. Ezúttal a soron következő lány, Mari volt otthon, húszesztendőt: szépségének teljes virágában. És Mari igent mondott. Új Hevesi Napló 25
