Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Bassola Zoltán: Külföldi útjaim VI.
jKüIfälbi úijaxm Mrtmcta: .Alpok, Ausztria VI. A kirándulás három mozzanata vésődött élesen emlékezetembe. Az egyik, amikor autóbuszunkkal egy hegygerinc tetejére felkanyarodva roppant tömegével a hó és jég sapkájú és köpenyű Mont Blanc-t olyan ragyogó fehérségben, hogy magától értetődőnek tűnt a neve: Fehér Hegy. A másik, amikor egy szemközti hegyoldalról Chamonix-t pillantottuk meg, amint háta mögül valami elrejtőzött kéz lefelé görbült ujjaiként a piszkos fehér gleccserek szinte szélső házsoraiba karmolnak. A harmadik, magának a legnagyobb gleccsernek, a híres Mere de Glace-nak látványa volt. Ide kis fogaskerekű vasúttal jutottam fel minden fáradság nélkül. A gleccser, ami méltóságteljesen „hömpölyög” medrében, hatalmas kőtömböket szállít partjai közelébe. Az egyik ilyen moréna-sziklára felkapaszkodva alpesi rózsabokrok közé telepedhettem le. Teljes virágzásban volt ez a gyönyörű, viaszos, rózsaszínű sziromlevelektől ékes növény. Eltűnődhettem ott ültömben, miként tudja megvetni lábát az élővilág itt, az örök hó honának határán s miként kelhet versenyre a szépség oly merőben ellentétes alakokban, mint a csillogó hócsúcs szikrázó fehérsége s e törpe rózsabokrok üde zöldje, az össze-vissza hasogatott gleccser durva felületű merevsége s az itt nyíló virág szirmának puha, sima fénye. Merengésem közepette egyszerre csak zirgés-zörgésre, kapirgálásra lettem figyelmes közvetlen közelemben, lábam alatt. A különös motoszkáló zörej irányába nézve látom, hogy egy fehér női kéz nyúl fel a kőtömb pereme fölé s próbál - jobbra-balra tapogatózva - valami szilárdabb gyökeret találni, hogy belekapaszkodjék. Felálltam, hogy látható legyek s kezemet lefelé nyújtottam. A kis kéz bizalommal kezem felé fordult, azután a párja is másik kezemre talált, kis húzás, kis rántás - s egy pillanat alatt előttem állt egy nyúlánk, kedves tekintetű, kipirult arcú, kék matrózruhás bakfis.- Merci, Monsieur - mondta kissé zavarodottan.- Ugye, milyen nagyszerű helyet találtam? - büszkélkedtem - a rózsabokrok között gyönyörködhetem az örök hó és jég birodalmában!- Que c'est beau, que c'est beau... - ismételgette válaszul elragadtatással. Kérdeztem, hogyan került ide. Tanítóképzős, válaszolta, és az osztályukkal jöttek ide kirándulásra. A környezet, a helyzet, a szépségnek lelkünket csordultig eltöltő árja olyan természetessé tette, hogy keze kezemben maradt akkor is, amikor támogatásra semmi szükség nem volt többé. Már-már Petőfi Tündérálom-jelenete ismétlődött meg, hogy egymást átkarolva szívjuk bele tekintetünkbe közössé vált szépség-élményünket, amikor a távoli útról, innen is, onnan is leányhangok hallatszottak:- Anne-Marie, Anne-Marie, ou es-tu?- Engem keresnek - riadt fel -, mennem kell. Que c'était beau... Au revoir, Monsieur! - búcsúzott, míg segítségemmel kis lábait vaktában a kiálló részeken megvetve, háttal lefelé lemászott kilátótornyunkból.- Quel dommage, que qa sóit fini! - motyogtam. - Au revoir, Mademoiselle! Új Hevesi Napló 19
