Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Markó Marulić: Juditnak, a szent özvegynek históriája horvát versekbe szedve

Megtisztulva testben ment a rejtekébe, egész napi böjtben várva az estére.

Midőn a nap felkelt, ember örömére,

Holofemész üzent: hívja estebédre.

Vágáót, a szolgát, küldte: mondja néki, költözzön át hozzá, nem kell szégyenkezni, tegye, mit kér tőle, legyen engedelmes, s megkap akkor mindent: ajándékot, kincset;

mert nagy szégyen volna: itt a nő mellette, s csak eped utána, hogy ágyába vigye.

Sietett Vágáó, s jött az üzenettel.

„Úrnőm” - hozzá így szól - „menj most mindjárt, kérlek át a palotába, ahol Uram pihen, hogy lássa orcádat, mely napnál fényesebb, hív, most jöjj szaporán: vele egyél s igyál, az néki boldogság, szíve így lesz vidám.”

„Ugyan mért alítod” - szól Judit nevetve, hogy az én Uramhoz nem megyek repesve?

Mily erő venne rá az ellenkezésre, avagy azt mondani: állj odébb mellőlem?

Mivel mindig tudom, mi van örömére: az én boldogságom: manna édessége; szolgálóleánya leszek mindhalálig, jósága hálája lesz néki szolgálni.”

Beszél, csacsog Judit, mert vidám felette,

Holofemészt hogy így vágyra gerjesztette; ha az ily könnyelműn veszi a csalétket, város, falu, gyepű már megmenekülhet.

Mint midőn halásznak hal akad horgára s feszítve fonalat botját meg-megrántja, s emelheti máris zsákmányát hálóba, okkal örvendezik, mert így lesz lakoma,

Judit is így örvend, látva: itt az óra, s mert tervéhez közel, ékszerit eldobja, feltárva szép keblét, belép a szálába, odahajtja fejét, oly biztos dolgába'.

Látva Holofemesz, hogy eléje toppant, szerelme oly heves, szíve nagyot dobbant; most még édes a méz, de majd keserű lesz, midőn teste jégnél hidegebb s merev lesz.

Terítve az asztal, sietve leülnek, hercegek - parancsra - mind elhelyezkednek; csendesen szól hozzá: „Ily gyors érkezésed, ez az iparkodás engem lekötelez.

Méltán megérdemled: osztozz örömömben,

Új Hevesi Napló

11