Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken VIII.
Fehér tehát a táj. A száraz bogáncs, nádbuga, minden fa és bokorág finom hókristály bevonatban pompázik, nem is hasonlítva a két nappal azelőtti okkeres, barnás, szürkés, fáradt világra. És ez jelenti most számomra a dilemmát! Ugyan ez a hirtelen lett világosság, ez a világítóan fehér, patyolat hólepel mennyire zavarja meg a vadat? Ki mer-e mozdulni fekvőhelyéről, vagy fél a szokatlan világosságtól? Hisz gyakorta tapasztalható, hogy például zúgó szélben, leveleken koppanva cseperésző esőben inkább nem vált ki a sűrűből, nem indul el táplálkozni akár pár napig sem, mert riasztja a zaj, nem tud biztonságosan tájékozódni. Ha így van, s valóban zavaróan hat rá az első hó, akkor ma megint nem jön össze a „randevú”. Mert bizony a vad minden rendellenességre, minden változásra nagyon érzékeny. Nem szereti az új, eddig meg nem tapasztalt dolgokat. Sem a hangot, sem a fényt, sem a szagokat. Főleg nem, ha ezeket az ember okozza. De ugyan tudja-e azt, hogy a hóeséshez az embernek semmi köze nincsen? *** Elértem a lest. Megnyugodva állapítottam meg, hogy a szél iránya most is a szokásos, azaz északi, ami azt jelenti, hogy a völgyön húz végig, lefelé. Most persze csak lengedezik, finoman, szinte simogat, de érezni, hogy balról kapom. Ez nekem kedvez. A les a szóró fölött, de attól 25-30 méterre jobb irányban áll. De sokszor ültem már itt! S minden egyes alkalommal, amikor felmászom ide, eszembe jut, hogy kisgyerekkoromban fogott el mindig hasonló érzés, amikor a nyikorgó széksorú, fülledt levegőjű falusi mozinkba beültem. Mert tudtam azt jól, hogy valami érdekeset, szépet fogok látni, de ott vibrált még valami más jellegű feszültség is, hisz azt nem tudtam, hogy mit, s azt főleg nem tudhattam, hogy mi is lesz a film vége. Ez az érzés fog el most is, valahányszor elhelyezkedem itt fönn a lesben. A film színes, szélesvásznú, kiválóan rendezett, s minden perce rejteget, ígér, s ad is valami olyat, amiért érdemes, nagyon is érdemes idejönni. A völgyön messze fellátni. A patakparti öreg fűzfák göcsörtös törzseinek odúit most is lakják rágcsálók, madarak. Az apró testű kis énekesek a sűrű lombok zegzugos ágai között érzik jól magukat. Őzbakvadászat idején, bár a levélmilliók takarták a fészkeket, ám a rendszeresen azonos helyre röppenő, etető szülők mozgásáról tudtam jól, hogy hol lapulnak a fiókák a sűrűben. Most átlátni a bokorágak fantasztikus szövevényén, s látom is a tavaszi - kora nyári madárbölcsők sötét foltját. Amikor az éles szemű, éhes karvaly suhan végig a völgyön, burranva iszkolnak be a kismadárkák az ágak közé, s percekig csak kis puha foltjuk látszik, ahogy rémülten lapulnak ott - mintha érett termései lennének galagonyának, csipkének, fűznek. Belátni a Péter-lápába is, melynek sűrűjében egész évben megmarad egy szarvascsalád. Tavasszal először a mostanra már ünővé fejlődött, de akkor még tétován legelésző, egyedül bóklászó borjút láttam. Bizonytalansága abból adódott, hogy életében 14 IX. évfolyam 1. szám - 1999 január
