Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Renn Oszkár: Istenek hegye Anatóliában
^ßenn (Dsgfcá/t (Jsfenck IjBgyí (Anafáltában Te, fényesség mélysége! Téged nézvén isteni vágyaktól borzongokl... (Nietzsche: Imigyen szóla Zarathustra) A hajnalt váró mély-sötét éjszakában, a zseblámpás vezető után libasorban haladva, tíz magyar turista még a megadott idő előtt érkezett a hegycsúcs közelébe. A helyszínen már egy francia filmező stáb berendezkedett. Három kamerával és jól beöltözött személyzettel, harsogó rendezői parancsokkal állt fel a felvételre kész csapat a 2150 méter magasba felhordott kövekből épített szabályos, 50 m magas kúp tövénél. A magyarok is minden ruhadarabot magukra vettek, a fagyos széltől dideregve, csendesen várakoztak. A hegy, a Nemrut Dagi, nem is oly régen felfedezett rendkívüli kisázsiai nevezetesség. Állítólag egy német katona (Moltke marsall) fedezte fel 1838-ban, de jelentését kétkedve fogadták és csak később, 1881-82-ben foglalkoztak az üggyel hivatásos német kutatók, miután támogatást kaptak a témára (Schliemann). Ők is inkább a Kommagene- királyság könnyebben megközelíthető és feltárható helységeit tanulmányozták (Arsamcia főváros, citadella...). Alapos feltáró munka csak 1953-ban (!) kezdődött és a vállalkozó kedvű vándorok csak néhány évtizede látogathatják az ősi királyság szent hegyét. A kultikus hely Kr. e. 72 körül épülhetett, ma is csodálnivaló tervezési és kivitelezési teljesítményt igazolva. A magyarokat már éjjel kettőkor elindították egy kisbusszal Eskikahta faluból, ahol éjszakáztak. A hegy lábánál, a teljes sötétségben átszálltak hegymászó dzsipekre, melyekkel a kőrengetegekben, meredek, tekervényes úton, úgy, 300 méterre a csúcstól egy kis pihenő padkára érkeztek. Innen már gyalog mászták a hegyet, elől és hátul egy-egy lámpás kísérővel és mindkét oldalon 10-20 méterre egy-egy fegyveres katonával, akik a farkasok támadásától védték a csoportot. A bokaficam-veszélyes sziklamászás után, megizzadva érkeztek a francia stáb által már „belakott”, fagyos-szeles csúcshoz. A rendező egyszerre hangosan, figyelve karóráját, megkezdte a visszaszámlálást az operatőröknek. Két felvevő a hegy alig kivehető kúpja és annak tövében sorakozó hatalmas kőtömegek felé irányult, egy kamera pásztázott a sötétlő völgyre. Amikor a „six... cinq...” elhangzott, a völgyoldalon már elkezdett pirulni az ég alja. A távolban két összehaj- ló hegynyereg találkozott és a zéró pillanatban ebben a hegyhajlatban megjelent az Életadó Korong felvillanó szelete a még párás sötétségben rejtőzködő anatóliai hegyek-völgyek fölött és megkezdődött a Fény apoteózisa. A sugárözön kiválasztotta az istenek hegyét, és az eddig sötét szürkeségben alaktalan kőtömbök hatalmas 10-12 méteres vörösen fénylő ülő alakokká formálódtak. A bámuló képzelet, a már torzó szobrokat fenséges óriásokká egészítette ki a hatalmas oltár fölött, mely mögött a szürkéből fehérre világított hegycsúcs szabályos kúpja még varázslatosabbá tette a hajnali fényjátékot. Az emberek csoportja némán, mozdulatlanul bámulta a másodpercenként változó színekben pompázó, kétezer évvel ezelőtt élt emberek által emelt áhítat- vagy áldozathegyet, melyet máig sem tisztázott célból, de zseniálisan és csodálatos tájolási pontossággal építettek fel. Ahol az egykoron itt élő népek, uralkodók, főpapok ilyen magasan, messze a vidék fölött, talán közelebb érezték magukat a természetfölötti és kiengesztelő erőkhöz. Új Hevesi Napló 23
