Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / Különszám - Hadisarc Eger népére
Az őrnagy mérge szobáról szobára nőtt. Végre talált egy söprögető hajdút, kinek közönséges piros paszomántjáról sejtette, hogy nem nemes ember, vagy tanácsbeli. Annak a kezébe nyomta a parancsot. A hajdú, kinek nevét sajnálatos módon nem jegyezte fel a várostörténelem, igen odavaló ember volt. Tudta, hogyha neki papírt nyomnak a markába, azt ki kell dobni. El őbb azonban megolvasta, hogy fennszóval meg ne akadjon benn. Aztán fogta a dobot, s kiment a piacra. Az osztrák városparancsnok vasvillaszemekkel figyelte. A piacon hosszú sort dobolt, hogy ne essék kifogás miatta. Mikor már elegen gyűltek össze a dobszóra, elrikkantotta magát: osztrák parancsolat! Amitől úgy elsomfordált mindenki, mintha ott se lett volna. 0 pedig elmondta a sót, bort bakancsot, forintot, aztán a hátára vetette a dobot és beballagott, azzal a nyugalommal, hogy megkiáltotta a sarcot, a többi nem rá tartozik. „Traam-tram - jelentette nemzetközi nyelven az őrnagynak, aki elégedetten bólintott s várta, hogy a megijedt polgárok mikor szállítják a sarcot. Várt egy napig, kett öig, és akkor Damjanich meg Vécsey megsózta az egész hadi helyzetet. Március 5-én a híres szó 1- noki győzelemmel megindult a dicsőséges tavaszi hadjárat. Egy hét alatt az osztrákok elhagyták a várost. Se só, se bor, se bakancs. Scheidl Ágostonban összeomlott minden. Az osztrák hadsereg visszavonult, s ő, a szolgálati külön becsületben meg őszült törzstiszt, nem tudta végrehajtani Őfelsége parancsát. A tragikus hős sorsát választotta. Borotvával elmetszette a nyakát. Hihetőleg vigyázzállásban, Őfelsége arcképe előtt, bár erre vonatkozólag nem merültek fel kétségtelen bizonyítékok. Eger népében pedig még jobban elmélyült az a régi igazság: sose volt úgy, hogy valahogy ne lett volna. 76 VIII. évfolyam 1848-as különszám - 1998
