Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
Molnár István Géza kamtom a te/mésget Matyikó Tibor kiállításának találóbb jelmondatot nem is választhatott volna: - Barátom a természet! - ez ars poeticája, hitvallása. A meghívó címoldalán azonnal egy kis cinege finom rajza köszönt minket. Matyikó Tibor barátjának, sőt talán legjobb barátjának tartja a természetet, és ez a viszonyulás mindannyiunkban gondolatokat ébreszt. Vajon mindannyian barátunknak érezzük a természetet, melyet felelőtlenül irtunk, pusztítunk? Elanyagiasodott, elembertelenedett világunkban sajnos a legkártékonyabb, dúvad fajta vagyunk mi, emberek! Éreznünk kellene, hogy a mi kis kék bolygónk - a Föld - az Univerzum része, és mi is benne az Univerzum részei vagyunk, úgy, mint az a kis, törékeny cinegemadár, melyet Tibor meghívójának címlapjára rajzolt. Óvni, védeni kellene ezt a csodálatos világot, természeti környezetünket a sokszor kíméletlen, értelmetlen - anyagi haszonszerzés vezérelte - természetpusztítással, önpusztítással szemben! Ha „csak” ennyi lenne Matyikó Tibor kiállításának mondanivalója, hogy figyelmünket a természet újrafelfedezésére, szere- tetére irányítana, már akkor is érdemes volt dolgoznia ennek a kiállításnak a megvalósításán. A meghívón önmagáról szerényen vall. El kell hogy mondjam, ez már a harmadik kiállítása, melyet megnyitok. Először rajzaival és fotóival jelentkezett a nyilvánosság előtt. A Heves Megyei Fotóklubban figyelemreméltó diákat mutatott be. Főleg fekete-fehérben fotózott. Valamennyi kiállításából sugárzik a természet szeretete, ismerete. Mint erdőjáró ember - erdésztechnikusként - teljes pontossággal, valósághűen a fajokra jellemző tulajdonságok precíz megjelentetésével, nagy műgonddal, aprólékosan kidolgozva ábrázolja az állatokat, a fákat, a lombkoronát. Matyikó Tibor autodidakta módon képezte magát, amíg eljutott arra szintre, hogy műveit kiállításon mutassa be. Dicséretére legyen mondva, mindent önszorgalomból tanult, a rajzolást, a festést, a fotózást. Tudtommal nincs mestere, és nincs hivatalos iskolázottsága az esztétikai széphez vezető úton. Egyéni teljesítménye mindezek fényében még inkább elismerést érdemel, hiszen nem lehet vitás, hogy művészi ambíciói vannak. Munkái a valóság megértéséből fakadó, az esztétikai lényeget kiemelő szubjektív ábrázolást mutatnak. Mindegy, hogy ez az egyéni alkotói folyamat egy ecset, egy toll, vagy egy fényképezőgép objektívének felhasználásval történik. Valamennyi eszköz a tehetségen és művészi intuíción alapuló kreativitást szolgálja. Alkotásaiban fellelhető egy fejlődési folyamat. A természetim ábrázoláson túlmenően már megjelenik a képeken az a plusz, amely az alkotást művészi rangra emeli. Mondanivalóm szemléltetésére - mint évtizedek óta a fotózás szenvedélyének élő fotográfus - a műfaj iránti elfogultságomból fakadóan a fotó területéről hozok példát. Ez pedig „a művészet és a fénykép” kérdése. Volt idő, amikor két ellentétes és egyformán téves nézet vált e téren széleskörűen ismertté. Az egyik szerint a fotográfia a festészettől és a grafikától eltérően egyáltalán nem művészet; a másik szerint pedig a fényképezés egy új művészet, amelyet korunk technikája hozott létre, s a festészet, a grafikát hivatott felváltani. Valójában pedig a fényképezés egyszerűen a látható világ reprodukálásának egy sajátos módja. Mégis a fényképezéssel - mint egyéb más módon is - lehetséges művészi feladatok megoldása, maradandó művészi értékek létrehozása. Persze lehet fényképezéssel olyan más feladatok megoldása is (pl. dokumentálás), amelyeknek a művészethez semmi közük sincs. Miért zárnánk ki, hogy ez az analógia létrejöhet ecset és ceruza felhasználásával is. Az itt látható képek bennem esztétikai élményt 68 VIII. évfolyam 6. szám - 1998 december
