Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
egyesek szerint a nők letartóztatásban nagyon elhanyagolják magukat és környezetüket. A hírre, hogy férfi foglyok látogatják meg őket, gyorsan rendet csináltak és szépen megfésülködtek. A férfi cellákban nagy tisztaság és kemény rend uralkodott. „„Csuszát lehetett enni a padlóról” - mondták a szakértők. Már ha lett volna csusza, mert a „rendkívül változatos” étkezés, a reggeli kávészem folyadék után, savanyú káposzta vagy sárgaborsó tartalmú ebéd és este sárgaborsó vagy savanyú káposzta tartalmú vacsora. A káposztaféleségekhez mindig „belefoztek” gyári tarhonyát is, hogy a csiriz jellegű masszaállapot biztosan létrejöhessen. Húsféle, úgy havonta egyszer-kétszer, a szerencse kiválasztottjainál előfordult. A vánszorgó időt, a nyomasztó gondolatokat és a beszivárgó rémhíreket többnyire olvasással próbálta feledtetni az előzetes zárka értelmiségi része. A diák is „mindentolvasó” lett, és a kinti életében kézbe sem vett könyveket is nagy alapossággal emésztette meg. Anatole France, Csehov, Darvas József, Illés Béla, Solohov, Gorkij, Nagy Lajos és Veres Péter művei mellett így még Lukács György: Az ész trónfosztása című, nem túlságosan olvasmányos, de nagyon érdekes müvén is átrágta magát. A börtönkönyvtár nagyon véges tartalma teljesen „átvonult” a cellán, sőt a kilencedik-tizedik hónapban már „visszatértek” az elsőben kapott „pártos remekművek”, miután az állomány nem frissült. Sajnos, a napok rövidülésével egyre kevesebb idő jutott az olvasásra, mivel a cella félig bedeszkázott, rácsos ablaka és a két darab huszonötös égő ehhez a minimális fényerőt sem szolgáltatta. így szürkületkor már csak a beszélgetések, az anekdotázások jelenthették a gondüzést. Néha egészen jelentéktelen dolgokon (például az ételek különböző főzési technológiája) összekaptak cellatársak és órákig tartott a csillapítás. Ezekből a közvetett jelekből lehetett érzékelni a rendkívül feszült, de lefojtott idegállapotot és indulatokat. Eltelt a nyár, kezdődött a szomszéd iskolában a tanítás. A rabok minden óraközi szünetet érzékelhettek az udvarra kiengedett lányok csiviteléséből. Néha hallották az iskola kórusának próbáit is. Ilyenkor szinte áhítatos csend ülte meg a zárkát. Az elzártak némán élvezték a sokszor ismételt kórusműveket. Akasztások is voltak a börtönudvaron. Minden esetben nagyon korán reggel volt az ítélet-végrehajtás, s ilyenkor szigorított őrzést rendeltek el. A halálra ítélt dupla smasszerlétszám mellett töltötte utolsó éjszakáját a kijelölt siralomház-cellában, majd hajnalban kísérték az udvarra, a bitó alá. Egyikük egész utolsó éjszakáját áténekelte. Gyönyörű bariton hangon többször is elhangzott a „Darumadár útnak indul” és más dalok. Virrasztón vele a ház, majd reggel, a halálba kísérés menetét sok-sok ajtó dübörgése kísérte. A cellák ajtaját öklükkel verték a foglyok. A végzetébe menetelő hangosan kiabált bele a börtönhajnalba:- Éljen a magyar szabadság, Isten veletek, bajtársaim! Meghalt, mert egy orosz tankot megállított, s két orosz katona meghalt. *** A Diákparlament vádlottjai egyszer mégis összetalálkozhattak egy másik per tanúcsapataként. A katonai bíróság idézte meg őket a Z. Brúnó és tára perében. Mindannyian tanúskodtak, az ügyészt egyszerűen meghazudtolva, mivel az messze nem volt a valós ismeretek birtokában, és már a bíró sem bírta elviselni felkészületlenségét. Az 68 VIII. évfolyam 5. szám - 1998 október
