Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
sem nézhetem itt tétlenül. Mert nem lehet kétféle mértékkel ítélni! Ha most én itt tétlenül nézem a népítéletet, akkor magam is részese leszek annak. Akkor én sem leszek különb azoknál, akik fölött most a tömeg ítélkezik...- Bűnrészes! Cinkos! - zakatolta a vér az agyamba a vádat. Az nem mentség, ha elfordítom a fejem. Az sem, hogy más is ezt tette volna a helyemben. Más bűne nem mentség nekem... Ezek a gondolatok a pillanat töredéke alatt száguldtak át rajtam. Ekkor már az ökölcsapások zuhataga puffogott a két ávós hátán, akik védekezni sem mertek és rémülten várták végzetük beteljesedését...- Emberek! - magam sem ismertem a hangomra... Emberek! - üvöltöttem a tömeg feje fölött... - Emberek! Józanodjanak ki! Ne piszkítsák be a forradalmat ezzel az aljassággal! Ez a forradalom tiszta maradt a fosztogatás aljasságától. Ne szennyezzék most be gyávasággal! Mert védtelent ölni gyáva hóhérmunka! Hökkent morgással kérdő arcok fordultak felém. A gyűlölettől égő tekintetek most rám szegeződtek. Mint egy forró légáramlat, úgy sütötte a bőröm a felém áramló harag.- Nem látják, hogyha ezt a két embert felakasztják, akkor az ő szintjükre aljasodnak le? A mi forradalmunk különb kell legyen egy bosszúhadjáratnál!- Mit prédikál? Talán maga is ávós volt? - fordult ellenem e kérdés éle. Az embergyűrű szorítása érezhetően nőtt körülöttem. Szerencsémre a katonakönyvem a zsebemben volt. Az emberek feje fölött nyújtottam a most érkezett egyetemistának.- Olvassa hangosan! - követelte az az alak, aki előbb még az ávósokat ütlegelte. A katonakönyvemben az egész életem volt fölparcellázva. A szemüveges emelt hangon olvasta:- Volt csendőr főhadnagy. Hat év hadifogság a Szovjetben. Kitelepített. Lefokozva. Jelenleg kőműves. A tömeg moraja elcsitult. A lángoló düh itt-ott még apró füstöket pöfögött, de az emberek már csoportokba verődve szállingóztak vissza a Kacsa utca felé... Én megvártam, hogy az egyetemista csoportja átvegye a tömeg kezéből a két halottsápadt alakot és elinduljanak velük a Bimbó utcai rendőrség irányába... Mire visszaértem, a sor már hosszan kígyózott ismét a pékség előtt. Én jó hátra szorultam. Vagy húszán voltunk még a sütöde ajtaja előtt, mikor a pék kijött és közölte, hogy a mai sütés elfogyott.- Jöjjenek holnap - mondta, és visszament bezárni a boltot. Elindultam lassan hazafele, a szűk és meredek Füge utca felé. Bár éhes voltam, tele voltam mégis valami belső megelégedettséggel. Ahogyan baktattam át az őszi avaron, eszembe jutott, hogy mennyire igaz a bibliai idézet, hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Új Hevesi Napló 57
