Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
hamuesője alatt elpusztult város számos lelete bizonyítja, hogy az ezüst tárgyak közelében talált lenvásznak sokkal „fiatalabbak”, a radiokarbonos kormeghatározás szerint saját valódi koruknál. Működött tehát az ezüst katalizátor hatása a radioaktív szén feldúsulásában, mint ahogyan működnie kellett a lepel esetében is. Mi is az a „baktérium-patina”? Különös felfedezést jelentett be a texasi San Antonio orvosegyetemének kutatója, Leoncio Garza Valdes: mikroszkóp alatt vizsgálva a Giovanni Riggi, ismert olasz szindonológustól „nem hivatalosan” kapott, a lepelből származó fonaldarabokat, észrevette, hogy biológiai eredetű - gombákból és baktériumtelepekből álló - bevonat fedi az elemi szálakat. A „bioplasztik” réteget nem is sikerült a szokásos tisztító eljárásokkal eltávolítania. Sőt: Garza Valdes azt állítja, hogy a három radiokarbon laboratórium által használt oldat kárt tett ugyan a vizsgált lepeldarabok cellulózé anyagában, a szóban forgó szerves szennyeződést azonban nem távolította el. A „baktérium-patina” keletkezéséért főleg a „leobacillus rubrus” felelős, mely életfolyamataihoz a levegőben lévő szenet használja fel, és még a vasat is képes oxidálni. A patina - állítja Garza-Valdes - természetes képződmény az ősrégi anyag egyébként stabil felszínén; vastagsága 1 és 500 mikron között változik. Évszázadok észrevétlen tevékenységére volt szükség, míg az összefüggő bevonat kialakult. Mára már, a baktériumoknak köszönhetően, a torinói halotti lepel rostjait ez a sűrű rárakódás fedi. A lepel 1988-ban mért radiokarbon kora a valóságban „az ereklye C 14 tartalmának és a rostok baktérium bevonata C 14 tartalmának keverékére vonatkozik.” A patina kiteheti a lenfonalak tömegének hatvan százalékát is; érthető, hogy az a jelentős mennyiségű - és a lenvászonnál minden esetre fiatalabb - „bioplasztik” nagymértékben meghamisította a datálás eredményét. Garza-Valdes azt is közölte, hogy megtalálta a rostok anyagát adó cellulózé és a baktériumpatina szétválasztásának módját, ami egy jövőbeni radiokarbon kormeghatározás esetén lehetővé teszi e zavaró tényező kiszűrését. És lön nagy csodálkozás a „radiokarbonisták” körében! Erre ők nem - jobban mondva: erre sem - gondoltak! Ők csak mértek... - De hát akkor milyen alapon jelenthették ki, hogy méréseik eredménye 95 %-os biztonsággal helyes, az eredmény végleges, a téma egyszer s mindenkorra le van zárva, ép ésszel nem lehet tovább fenntartani a lepel hitelességének hiedelmét!? Új Hevesi Napló 43
