Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Losonci Miklós: Ezredvégi tűnődések az új milleniumról
KÖNYVSZEMLE, Losonci Miklós: Ezredvégi tűnődések az új mílléniumról Fekete György érdeme, hogy belsőépítészként, államtitkárként, egyetemi tanárként, s most új formát váltva, új műfajt találva, íróként, újra és áthatóan serkenti iparművészetünk előrehaladását. Azért, hogy mindenre kiterjedő új kincse lehessen életünknek, szentelje meg látható, érzékelhető és anonim szépséggel az idő minden rezdülését és a tér minden szögletét. Ezen általános alapszolgálatában az iparművészet ha nem is nagyobb, de fontosabb érték az egyedi festményeknél és szobroknál is. Annál is inkább, mert ez a hiányunk. Fekete György aszkézisének tudatosságával betartotta a helyes sorrendet. Számtalan belsőépítészeti terve, műve, megoldása térrendező küldetésének csak egyik állomása. Tisztázódtak eszményei küzdelmei közepette, s miközben ellenségei sokasodtak az értetlenség következményeként, barátai erősödtek, az Ügy nemkülönben. Barátai: Munkatársai. Teendőinek sorában nagy pillanat, amikor megalapította évekkel ezelőtt a Magyar Iparművészet negyedévenként megjelenő antológiát. Ő a tábornoka és közkatonája eszményeinek, egészséges távlatokat tervez szigorú gondolkodással és apró tettek sokaságával. Alom és cselekvő energia élteti, ez az ars poeticája, a fáradhatatlanság. Az „Ezredvégi tűnődések” nem egyszerű interjú-kötet, hanem egy különös és meg nem szakított belső konferencia jegyzőkönyve az elmélet és gyakorlat szilárd egységében. Ez a régió lett és maradt az egykori államtitkár és jelenleg is gyakorló politikus szellemi őrhelye. Ez maga a stabilitás, iparművészetünk termő-teremtő lendítője. Az alkotókat mozgósító közös eszmecsere már az új század iparművészeti távlatait finomítja, nemesíti egy olyan állandósított társalgásban, mely szakírókat, építészeket, keramikusokat, textilművészeket, ipari formatervezőket, tipográfusokat hív a létrehozandó általános iparművészeti szépséget emberi boldogsággá terebélyesítő szándékban, tervezésben, megoldásban. Mindenki jövőt mond, holnapot szerkeszt e múltra is figyelő cselekvő magatartásban. Nem azt méltatja, ami van, hanem azt sürgeti, ami lesz, aminek lennie kell. Blazsek Gyöngyvér az alkotó magány fontosságát hangsúlyozza, hiszen ez nyitja meg a határtalanság friss lehetőségeit. Dávid Katalin meggyőző alapossággal a kultúra keresztény forrásait nevezi meg mélyreható és előre tekintő műveltségének együtthatóival. Vizsgálódását a világvallások pólusainak ismeretében végzi a különböző vallásokhoz csatlakozó tárgykultúra összehasonlításában. Az őrzés is alkotás, az összegezés is nyitány a jövőhöz. Dane Tamás e közös, Fekete György által írt „továbbadó műhely” tettérlelő gondolatok létrejöttét sürgeti, ezt nevezhetjük, ezt gyorsíthatjuk magunk által magunknak épülő új megváltásnak. Fekete György Dworszky Hedvigre testálja fölemelő ítéletét - „az iparművészetek teljességét” - ruházza győztes kutatásaira, miközben a köznapok apró és önzetlen kohéziójára int. Jankovics Marcell vallomása tartalmazza rajzfilmre átírt „János Vitéziének Petőfit is továbbteremtő heroizmusát, mely tisztítja Kacsóh Pongrác operettes irányát, mely ha nem is zsákutca, mérsékelt és félrevezető megoldás. Remek definíciót is sűrít a sötétet olvasztó lángról, Jankovics szerint „A tűz... a Nap éjjeli pótléka”. A vallomásokkal átszőtt társalgás ilyen magasságokig juttatja el Fekete György könyvét abban a kitérőben is, ahol a szerző a fa mágusával, Király Józseffel indítványoz gondolatcserét. Király éli és gyakorolja a mesterség erkölcsét a névtelenség aszkézisének vállalásában is. Fölemelő vonása a 74 VIII. évfolyam 4. szám - 1998 augusztus
