Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)

1998 / 4. szám - KÖZÉLET - Tóth Ferenc: Vérfürdő volt

nem találok magyarázatot arra, mi késztette ezeket az embereket arra, hogy bestiálisán lemészárolják a fegyverteleneket. Az önmaguk előtti megszégyenülés? A hitvány ember gyűlölete a nála különbek iránt? Hiszen ez az állig felfegyverzett csoport, a különítmény a legkevésbé sem volt veszélyhelyzetben. Hogy nemes indulatok nem vezérelték, az teljesen nyilvánvaló.

Különben teljesen költői ez a kérdésfeltevés. Hiszen a vallomások szerint a fegyverét egyik sem sütötte el. Arról sem esett szó a tárgyalások folyamán, hogy valamelyiküknek a társa netán elsütötte volna. A lőtt sérülések származását, keletkezésüknek hiteles körülményeit az ítélet indokolása sem tisztázta egyértelműen és megnyugtató módon. Nem egészen megnyugtató az sem, ahogyan elmaszatolódott a kihallgatások során az akció utáni fegyverellenőrzés ügye és eredménye. Gyakorlatilag kizárt, hogy egy ilyen nem mindennapi, drámai fegyverhasználatot követően elmaradhat a fegyvervizsgálat és a lőszerhasználás ellenőrzése.

Barátaim, hiszékeny polgártársaim! Azért az mégsem hihető, hogy a lőtt sérülések fantomgolyóktól származnak. Ahol áldozatok vannak, kell lennie elkövetőknek is. Vagy pedig minden sérült hazudik, azt állítva, hogy őt meglőtték. Avagy azon borzalmas délelőttön az orvosok beteges víziója volt csupán a testekből kilógó bélkacsok, a véres agyvelődarabok, a vérpatakok látványa??

Mérhetetlen cinizmus nyilvánul meg abban, hogy évtizedek múltán emberek, családok leírhatatlan tragédiáját jogi csürés-csavarással még mindig elbagatellizálni igyekeznek.

Megszégyenülten és elképedve arról értesülünk, hogy a lövések nem is eshettek meg. Legalábbis nem úgy és nem ott, ahol valójában és köztudottan megestek. Annak ugyanis a teljesen jelentéktelen részleteknek, és kizárólag csak azoknak az elemzése alapján nem voltak adva sem a rendtartásbeli feltételei, sem a technikai lehetőségei. Márpedig ez a rémtett nem természeti csapás volt, hanem emberek műve. Egyébként teljesen fölösleges és értelmetlen volt ez a vandál támadás egy olyan időpontban, amikor a kormány teljesen konszolidáltnak, a helyzet urának deklarálta magát.

Márpedig az ember által elkövetett bűncselekmény, vagy akár az emberi mulasztás is emberek felelősségét kell hogy vonja maga után. Az megengedhetetlen és kétségbeejtő lenne, hogy egy ilyen kétségbeejtő tragédia felelősségét el lehessen hárítani hamis retorikai fordulatokkal.

Igenis minden személy felelősséggel tartozik a bűncselekmény következményeiért, amelynek előidézésében tevőlegesen részt vett, avagy egyetértésével abban közreműködött.

Tarthatatlan és égbekiáltó igazságtalanság, hogy a törvény egyetemlegesen felmentsen mindenkit a felelősség alól. Azzal az indokkal, hogy a bűnrészesség mértékét nem tudja differenciálni. Bűnösek itt az elkövetők, de bűnrészesek és bűntársak a szemet hunyó cinkosok is.

Egy nemzet világraszóló hőstettének megalázása ismétlődik újra meg újra a szemünk előtt, a történelmünk örök szégyenére. Eddig sem voltak illúzióink a beígért igazságtétel megvalósulását illetően. Nem kerülte el a figyelmünket, hogy évtizedeken keresztül képzett és válogatott jogászok hada fáradozott azon, hogy a forradalom utáni embertelen megtorlások ügyét szőnyeg alá söpörje.

Nagy Imre törvénytelen kivégzésének negyvenedik évfordulóján különösen aktuális visszaidézni a zsarnoki uralom sztereotip „törvénykezési” módszerét: szemforgató módon halálra ítélni, kivégezni, eltiporni „a néphatalom érdekében”, majd pedig szemlesütve rehabilitálni, ha éppen muszáj.

44

VIII. évfolyam 4. szám - 1998 augusztus