Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Cs. Varga István: A Central Park nem a Margitsziget II.
Gs Varga látván: 31 Zentral ^ntU «cm a 'äUrtrßitöjiftct II. 31 3íiitfttU'átóí 2rtl! Jyl’rtliciöcóifl A Niagarához bérelt, légkondicionált autóval utaztunk. A kocsit automatikusan rá lehetett állítani a kívánt és megengedett sebességre. Menettérti viszonylatban számítva a közel 1500 kilométeres út nagy részén nem kellett nyomni a gázpedált, gondtalanabbá élvezhettük az Appalache-hegységen átvezető, a két óceánpartot összekötő sztrádáról nézve a táj szépségeit. A kitűnő utakon általában 65 mérföld, vagyis általában 100 km a megengedett legnagyobb sebesség. A sebességi korlátozást megsértőket igen szigorúan megbüntetik. Úticélunk közelében egy motelben szálltunk meg. Az USA-oldalról esti fényben csodáltuk meg a Niagarát. Másnap reggel vízum nélkül léphettünk át Kanadába. Csupán hídpénzt kellett fizetnünk, hogy kanadai oldalról gyönyörködhessünk a vízesés teljesebb látványában. Gyorsliften ereszkedtünk le a különös természeti csoda közelébe. Esőköpenyben, a földalatti folyosókon szinte alvilági halottfehér megvilágításban jártunk- keltünk. Közelről bámultuk-hallgattuk a dübörgő, félelmetesen grandiózus zuhatagot. (A kanadai postai képeslapok egyikén a vízesés partján teljes díszbe öltözött indián látható pompás paripán. Döbbenetes a kép históriai üzenete: egykor itt minden föld az övék volt, most pedig rezervátumokban élnek...) A történelmi emlékhelyeken a „Nevelési Bizottság” által felállított emléktáblák tudatos nevelési céllal tájékoztatnak a múlt jeles eseményeiről. Szinte mindenütt, a felhőkarcolók tetején, a boltokban, épületek előtt, még a temetőkertekben is számtalan csillagos-sávos zászló jelzi a külső megjelenítésben is kötelező hazafiságot. Örömujjongással ünnepelték az „öböl-háború” után a győzelmet, az egész országban zengett az „ U. S. A. Sokfelé láthattunk szépen gondozott, gyeppel borított temetőket, sírkerteket, amelyek egyszerűbbek, puritánabbak a mieinknél. Kriptakultusszal nem találkoztunk. (Korzenszky Richárd jelszava jut eszembe: „Kripták helyett építsünk óvodákat és iskolákat!” - „Igen, ha lesz, kiknek!”) New York-ból Daliáson át repültünk San Franciscóba. Fentről, majd a repülőtérről figyeltük a végnélküli filmsorozatból ismert, fényárban úszó várost, a felhőkarcolókhoz vezető sztrádákat. San Franciscóban késő este landoltunk. Az óceán közelsége miatt úgy éreztük, mintha a vízre szállnánk le. A város szemkápráztatóan szép volt az éjszakai kivilágításban. A reptérről bérelt kocsival utaztunk a városközpontba, a Golden Gate utcában lévő YMCA nevű keresztény ifjúsági szervezet központjába, szálláshelyünkre. (Az YMCA a hajdan nálunk is szebb napokat megért, kiváló embereket nevelő KIÉ, vagyis a Keresztény Ifjúsági Egyesület amerikai megfelelője.) A központi épületben emléktábla örökíti meg az alapítók nevét. Építéséhez a Rockefeller-család annyi pénzt adott, mint az összes többi adakozó. Ha a New York-i megapolisz gigászi méretei szinte nyomasztottak, akkor San Francisco éjszakai és nappali látványa egyaránt fellelkesített. A Csendes-óceán partján lévő városfüzérrel együtt valóban a rendezettség, a méltán híres tisztaság jellemzi. A Golden Gate-híd pompázatos. Ma már múzeum, turista-látványosság a hírhedt börtönsziget: az Alcatraz. Este megcsodáltuk, fényképeztük, videóra vettük a Fóka-szikláknál az óceánban 26 VIII. évfolyam 4. szám - 1998 augusztus
