Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Kiss József: Fram och tillbaka I.
mső 3ó$Sef: #yt*nm ocíj tilUmhn * Az állomásépület nagyterme a csarnokok jól ismert hangtorzulásait gyűjtögette unottságában, mindamellett gigantikus pályaudvar-rokonához viszonyítva - a méretek másmilyensége folytán - számok dolgában beérte szerényebb eredményességgel. Némely utas megcsikorduló léptének disszonáns szólama, mások horkanó, vagy indulatot rejtő kiáltása, öblös beszédje és egyéb zörej-polifónia csapódott föl táblás falaihoz, hogy ugyanabban a pillanatban ruganyosán, ám kissé módosult tartalomhoz jutva visszapattanjon három-négy óriásfelülethez, mandinerezett visszhangos játék után. Hevenyészett szirénhangoknak fogta föl elröppenő kimúlásukig az épületcsamok ezeket a meg-megújuló eruptív-szónikus megnyilvánulásokat, melyeknek bajba sodró töltetük ugyan nem volt, de alattomosan hozzájárultak a várakozó utasok egykedvűsítéséhez. Mindazonáltal bizonyos megejtő méltósággal is bírt a csarnok, minthogy veretes belsőépítészeti elemei a tekintélyt és a komoly tartást voltak hivatottak elétámi a belépőknek és a fal melletti vaskos padokon helyet foglalóknak. A látnivaló rövid időre Gunnar figyelmét is lekötötte. Végigszemlélte a főfal stukkódíszeit, az egyszerű és közvetlen mondanivalójú domborműveket, a szabályos arányosságban elhelyezett faragott kőfáklyákat a rejtett világítás rendeltetésével, majd a tömör, méretes faajtókat nézve az az elgondolása született, hogy a mellette ülő Ernával - a megejtett tapasztalások tekintetében - véleményt fog cserélni arról a korról, melyben e stílusjegyek eme országban létrejöttek. Tervbe vett útjuk egyik későbbi állomásán - Dunaújvárosban - kívánta Gunnar bemutatni Ernának a sajátos architektúrát, s már úgy, mint az ország eléggé jó ismerője, szinte bennfentese, mert tudatába lopódzott az a felismerés, hogyha megvillantja magát, még ha hevülő akciója esetlenre fordul is a végén, az az emberek emlékezetében (így Ernáéban is) apró mozzanatként megkövesedik, memória-zárvánnyá lesz, s időnként föl- fölbukkan. Egy tétovázástól mentes, elmozdulni-vágyás vett erőt Gunnaron: lábai elgémberedtek, járkálni indult. Előtte még a meghívott barátnő, Erna tekintetébe lesett: a zöld szemek - megelégedésére - jóváhagyó jelet adni látszottak a megszólalás szükségszerűsége nélkül is. Gunnar a nő pámás vállára helyezte kezét, légiesen megsimogatta és kétszer gyöngéden rápaskolt a sárgás szaténblúzba csomagolt hátfelületre annak jeléül, miként szokásává lett, hogy háláját - nem túl hosszú időközökben - kimutassa és átvezesse a szeretett személyre, a félreérthetőség kockázatát természetszerűleg kizárva. Cipőtalpa a kövezeten hol megcsusszant, hol bántón megcsikordult. Mintegy fél órájuk volt még a délre induló vonathoz. Különösebb érdeklődés nélkül, csupán szemrevételezés végett ment az újságos szekrénypult felé. A márvány-utánzatú oszlop-domborulat előtt (megtévesztő kő-erezetek palástolták rajta a hamisság erőlködését - harsánykodtak és bizonykodtak a nemes anyag meglétéről) barátságos arcú újságárusleány álldogált; gesztenyeszínű, fénylő, hosszú haja vállán meg-megcsusszant, amikor tennivalója akadt a gyér forgalomban, s feje kissé előrelendült. A megnyerő arc egy pillanat alatt lenyomatként rögződött Gunnar tudatában. Furcsa módon friss fenyőgyantával vegyes kakaópor illata érződött. * Oda és vissza (svéd) Új Hevesi Napló 17
