Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - Az idő sodrában
S?z idő sodrában Azt mondják, augusztus holtszezon, uborkaszezon, ilyenkor semmi egyéb nem történik, mint hogy rendre beérik a termés, a perzselő napsugarak pedig kiszikkasztanak az emberi lélekből minden alkotói vágyat. Tespedni, lazítani, kikapcsolódni kell, és várni a szeptemberi becsengetésre. Majd akkor ismét lesz kedvünk írni, tanítani, alkotni, de addig... csak hadd menjen minden a régi kerékvágásban. Egy új rend születésének hajnalán viszont nincs idő lazításra. Hiszen máris lekéstünk sok mindenről. Ha naponta hoznak új rendeleteket és szervezik át mindazt, ami a gazdaságban, társadalomban elhibázott, akkor is csigalassúságának tűnik a változás. A nemzetközi gabonafelvásárló összefonódás alapelvein nem változtat egyetlen kis ország egész törvénykódexe sem. A termelők kifosztását mégis azonnal meg kell akadályozni. Az iskolai tanítás rendjét, az újonnan elfuserált oktatási rendet szintén szabályozni kell, hiszen hamarosan kezdődik az iskola, és nem lehet majd akkor, a diákok feje fölött vitatkozva megoldani azokat a kérdéseket, melyeknek valóban nemzeti koncepciójúnak kell lenniük, ha nem akarjuk megcsúfolni az egész dolgot már eleve azzal, hogy a címe sem igaz. Öreg és fiatal egyaránt kifosztottként, kisemmizettként, úgyszólván jogfosztottként jutott el oda, ahonnan már úgy érzi, nincs, nem lehet tovább lefelé vezető út. Az ő baja is azonnali orvoslásra vár. Haszontalan, bürokratikus gépezet nehezíti nap mint nap az eligazodásunkat egészen egyszerű kérdésekben is, az élősködők hadát pedig nem olyan könnyű hiánytalanul lesöpörni magunkról. Lehet ilyenkor tespedni, lazítani, gondtalanul kikapcsolódni..? Szent István király szigorú renddel, kemény kézzel teremtette meg azokat az alapokat, melyek évszázadokon át a mindenkori magyar jogrendet megtartották. Az anarchiával, a belharccal, maffiaháborúkkal szemben nem elegendő szigorral, karhatalmi renddel fellépni. Elsősorban a komoly és szigorú erkölcsi rend az, melynek tiszteletben tartása és tartatása hat visszaszólító erővel az alvilági elemekre. Ebben viszont mindig az ország első embereinek kell jó példát mutatniuk, s mindazt, ami betartandó, természetes módon magukra nézve is betartaniuk. A szenvedélybeteg, korrupt, erkölcstelen ember semmiképpen nem lehet követendő példa egy önmagának jót akaró, fejlődni, virágozni és gazdagodni vágyó nép számára. A közlekedési szabályokat csak mások számára kötelezőnek tartó, agresszíven és másokat veszélyeztetve közlekedő ember előbb-utóbb balesetet okoz. A kiutat csakis pozitív példák jelenthetik. Magánéletben és közéletben is. A szeretet parancsa egy keresztény országban természetes kell legyen. De mit ér az egymás iránti szeretet, ha nem párosul tisztelettel? Mit ér az olyan szeretet, amely nem cselekvőképes? Lehet-e szeretetnek nevezni azt, amikor embertársaink szenvedései csupán közönyre indítanak bennünket, és hajlamosak vagyunk egyszerűen elsétálni a mások bajai mellett...?! Az évszázadokon belénk nevelt hajlam a megosztottságra nem vihető tovább. Egy népnek csak akkor van jövője, ha nem a mindenáron való lesüllyedést tűzi ki maga elé célul, hanem törekszik arra, hogy nemzetté váljon. Ez pedig egyes szám első személyben kezdhető csak el, nem másokra mutogatva, másokat vádolva, hanem komoly önkritikát gyakorolva, magunkba tekintve, és mindannak a megfogalmazásával, hogy a gyászos múltat magunk mögött kell hagyni végre. A szép, új jövőt csakis a közös jóakarat, a változni, cselekedni képes nép teremti meg, nem a tespedők, uborkaszezont hirdetők. István király példája ma is él és hat. Csupán élni kell vele. Új Hevesi Napló 3
