Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Pogány Ö. Gábor: Korponay Margó kiállítása a Parlamenti Galériában
Korponay Margó ezt a hatást mesterségbeli tökéllyel alkalmazza. Talán úgy érezhetik a jelenlévők, hogy túldicsérem a Művésznőt, megállapításaimat végül el fogják fogadni, amikor végignézik a kiállítás képeit, egyiket a másik után; egyértelműen észlelhető ez a fajta közvetlen hatás, amit a színvilág az emberre gyakorol, azt is mondhatnám, hogy az ember idegeire, az ember érzékszerveire, a látáson keresztül a vizualitás lélektani forrásaira. Mert tudatosítja bennünk, hogy mi mindent tudunk szemünkön keresztül érzékelni a világból, ha a művész minket erre irányít. Meg vagyok róla győződve, hogy ennek a képanyagnak az áttanulmányozása után, ha valaki kimegy sétálni - mondjuk - a Nagy hárshegy re, ne mondjak távoli helyeket, nem mondok mindjárt tengerpartot, vagy alpesi ormokat, csak itt nézünk körül, feltétlenül megmutatja magát a külországi motívumokban is. Ezt itt nyomatékosan kell hangsúlyozni. Amikor végignéztem az anyagot, rendkívüli módon megdöbbentett engem az, amit a rendezvény központi falán találtam. Arról van szó, s ez figyelemreméltó lelemény, a kereteket népművészeti motívumokra emlékeztető díszekkel látta el Korponay Margó. Azért fontos ez, mert a festményekben is van valami, amiben helyi jelleg fedezhető fel. Korponay Margó magyar festő. Mostanában ugyan nagyonis magyarok vagyunk, meg egyre nemzetibbek, de higgyék el, hogy Korponay Margónál nincs szó efféle közszolgálati aktualizálásról. Egyszerűen arról van szó, hogy igenis, a magyar festészetnek van sajátos hangja, úgy is mondhatni: jellegzetes szellemisége. Olyan valami, ami a nagybányaiak, az alföldiek nyomán alakult ki, az ő színeiknek a világában otthon érzi magát a magyar ember, s valamit talál benne, ami regionális jellegű. Korponay Margó eddig is ezt a koloritot művelte, de hogy megláttam ezeket a keretekre felvitt motívumokat, óhatatlanul visszaasszociáltam eredeti benyomásomat a színvilágáról. Elnézést kérek, lehet, hogy egy magamfajta művészettörténész talán túlmagyarázza benyomásait, a művészettől kapott élményeit. Nem szerettem volna elméletieskedni, csupán szubjektív érzéseimet közlöm. Egyébként sem tartozom az értekező művészettörténészek közé, akik csak fogalmakkal dolgoznak, én szeretem a művészetből sugárzó varázslatot "lereagálni", hogy ezt a csúnya szakmai kifejezést használjam. Köszönöm Korponay Margónak, hogy felszabadultan lehet szeretni a képeit, a közönség szívesen nézi műveit, gyönyörködik bennük. És ha egy képben gyönyörködni lehet, akkor az már betöltötte szerepét, bár manapság általában azt szokták mondani, hogy a festmények ne legyenek szépek, inkább problematikusak. Probléma van itt is elég, a káprázatos tüneményekhez sok gondolati elemet lehet társítani, de sohase lesz ez a gondolati elem - hogy úgy mondjam - uralkodó a színek önálló léte felett. Tehát a színek uralkodnak és a gondolat a színekben jelentkezik. Gratulálok még egyszer Korponay Margónak, örülök, hogy újfent találkozhattam alkotásaival, s hogy további eredményes munkálkodást sok sikert kívánhatok Neki. Új Hevesi Napló 55
