Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Szokolay Károly: Stetka Éva költészetéről
Szokolay Károly: Öté fka éoa költészetéről Amikor 1948-ban Szegeden, a Tiszatáj szerkesztőségében először olvastam az akkor még csak 17 éves Stetka Éva verseit, amellett az érzés mellett, amely akkor jelentkezik bennünk, amikor igazán nagy tehetséggel találkozunk, egy sokrétű, mindenre érzékenyen reagáló, a Nyugat nagyjain nevelkedett, de már egyéni mondanivalóval rendelkező költőt véltem magamnak felfedezni. Ilyen versszakokkal találkoztam: A csillagok, mint ugráló koboldok a földre vágnak kicsi vasbaltával. És megdermednek, meghalnak a dolgok, mint záporban az elvált testű lombok, mint orgonák az első hervadással. És aztán ilyenekkel: Az én szememben nincsen összefüggés, S ha van, az beteg, szétzilált, laza. Mert benne sűrűn telített a könny és A sötét kristály - amorf-logika. Az akkor és nem sokkal később olvasott versek közül néhány a költő második és harmadik kötetében látott napvilágot - hosszú évek múlva (Dal, Még rózsaszín, Példázat az életről, Az alchimista, stb.) Hogy így kerültek az egységes költői képbe, a későbbi Stetka Éva szerint is legnagyobb költői élményeit adó modem franciák, elsősorban Apollinaire és Éluard hatásának jelentkezése után, értékükből nem von le, sőt létjogosultságuk érdekes módon annál inkább megmarad, hogy a költő keletkezésük idejét nem jelölte meg. Ez a megállapítás azt látszik igazolni, hogy Stetka már ekkor olyan egyéni hangon szólalt meg, amely egy szuverén világot tudott feltárni s ez a hangja nem vált túlhaladottá, nem került ellentétbe későbbi sokrétű - groteszktől a testnélküli terekig és idő nélküli érzésekig teijedő világával, hanem abba inkább szervesen beleilleszkedett. Az olvasó vagy a kritikus a fenti adatok ismerete nélkül is a maguk egységében érzi a versek szuverén világát, s ha talál náluk gyengébbeket, azok egyáltalán nem biztos, hogy csak a 15-16 évvel azelőtt írottak közül kerülnek ki. A fejlődés viszont - aminek bizonyítása éppen főcélom lesz - több vonatkozásban is vitán felüli és nagyon érdekes jegyeket mutat, mint azt majd látni fogjuk. Stetka négy kötetének olvasásakor valahogy a valósággal való sajátosan kötetlen kapcsolatot érzünk, amelyre az egyes kötetek kritikusai eddig rá is mutattak, s a versek keletkezésének idejére nem is terelődik figyelmünk. Hogy a későbbi hatások ellenére az alig 17 éves Stetka Éva verseiben megvoltak az "Egyenlőtlen lépés" és a "Fehértől feketéig" költőjének alapmotívumai, hadd igazolják itt az általam Szabó Lőrinctől 1949-ben kapott sorok: "Debreceni költőnőd igazán tehetséges! És csak 18 esztendős! Verseit kissé később kellene kiadásra benyújtani ide-oda, akkor, amikor majd tartalmilag is egységesen érett lesz. A szelleme, amit ez a három darab elárul, s a te közlésed kiegészít számomra, igen jóravaló, mindenfelé nyitott lelkű, érzékelésre és intellektuális élményekre egyformán gazdagon Új Hevesi Napló 39
