Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken IV.
A bejárati ajtó mellett, fönn, egy karnyújtásnyira. Hogy mi ez? Egy faládika. És benne a beírókönyv. Hát ezért vezet nekünk minden utunk ide, mert a vadászatok előtt itt teszünk eleget beírási kötelezettségünknek. Azaz, magyarul, ide jegyezzük be, hogy ki, mikor, hol vadászik. Kérdezhetné bárki, hogy miért az ABC falán van a beírókönyv. Miért nem, mondjuk, a templomkapun, hisz az is a falu közepén található? Hát azért, mert a plébános úr nem vadászik. Jóska, a bolt gazdája meg nagyon. Sőt, talán még annál is jobban. No meg azután, amíg manapság az igehirdetésre nem mindenki kíváncsi, addig enni és inni mindenkinek kell, ennek következtében a leglátogatottabb hely a faluban mégiscsak a Jóska boltja. Csak így egyszerűen. Mert az egész falu így mondja, ha megkérdezik:- A beírókönyv? Hát a Józsi bóttyán. Beírásainkkor Jóska mindig tud néhány új információt adni, hogy hol milyen vad mozgott, ki volt kint előző nap, vagy hogy milyen vad esett. Ez az esztendő, disznóvadászat dolgában semmi jót nem hozott. Tavasszal valamilyen járványos fertőző betegség pusztította az állományt. A nyár meg még a szokásosnál is szárazabb volt. Óriási volt az elhullás. Őszre, a hat-hét vadász néhány disznót hajkurászott heteken át. Az egyik augusztus végi, meleg estén a bolt előtt tanakodtunk, hogy hová, merre induljunk, hol van a legnagyobb esélye annak, hogy disznót lássunk. A Bozatetőn már sokszor megpróbáltuk - hiába. Nem ott járnak át. Kölyűdön vezetik a gázt, onnan minden vadat elriasztottak jó időre. Cégében talán meg lehetne próbálni. Itt tartottunk, amikor megszólalt Jóska, ez a nagydarab, csupaszív ember, aki már az idén is három disznót lőtt. Szenvedélyes, jó vadásznak ismertük. De hogy valakinek ekkora szerencséje hogyan lehet, azt nem tudtuk felfogni. Pedig gondolkodtunk ezen sokat. Mit tud ő, amit mi nem? Mi az, amit mi rosszul csinálunk? Egyáltalán hogyan történhet meg az, hogy amíg más nem is lát disznót, addig ő már három elejtett, szép kannal dicsekedhet? Szóval azt mondja Jóska:- Ide figyeljetek, Öcsé! Én amondó vagyok, mennyünk ide a Medves alsóba. Ide, ni, a falu széléhez. Tegnap a zápor után láttam egy csapát, be a búzatarlóba'. Rábólintottunk. A dűlőút a domb aljában futott végig. Alatta búzatarló, majd ezt követően a műút mellett a kukorica. A dombról válthatott át a disznó a dűlőúton, hisz mind a tarlón, de még inkább a kukoricásban bőséges eleség várta. Úgy ültük végig az utat, hogy bárhol is jön ki, valamelyikünk biztosan észreveszi, és ha teheti, lövi is. Társammal az út elején lévő fűzfára szerelt magaslesre telepedtünk fel, Karcsi barátunk meg a vaslesbe ült. Az út végén füzfasor szegélyezett egy kiszáradt patakmedret. Jóskának ez a hely jutott. Az árok szélén egy régi szemétdomb szanaszét heverő maradványai közé ült le. 10 VIII. évfolyam 3. szám - 1998 június
