Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 2. szám - KÖNVSZEMLE - M. M.: Bassola Zoltán naplója
voéta/m? C/OaA&oéci, rvafUef-a Lapunk olvasói számára ismerősen hangzik az a név, melyre Budapesten már csak a család és a baráti kör megmaradt tagjai emlékeznek. Bassola Zoltán Kötcsén született (ma Balatonszárszóval épült egybe a falucska) és jelentős életutat futott be. Volt kultuszminisztériumi államtitkár, majd az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos munkatársa. Fiatal korában gróf Teleki Géza nevelője, és művelt, több nyelvet beszélő tanár, az Eötvös Kollégium volt ösztöndíjasa. Mi az, ami ezt az önéletírást különlegessé teszi? Nemcsak a szerző műveltsége, csiszolt stílusa, kellemes társalgóra valló szófordulatai, képeinek plaszticitása, hanem az a korrajz, mely naplójából kibontakozik. A történetírás nem szokta emberközelbe hozni a közismert vagy kevéssé ismert történelmi alakokat. A szerényen, nem szépírói szándékkal lejegyzett sorokból viszont annál inkább. A ma embere vetekszik a vásári kikiáltókkal, és gyakorta egyebet se hallani, mint hangos önreklámot. Bassola Zoltán könyve viszont egyfajta időtálló erkölcsi rendről szól, emberi tisztaságról, nemes eszményekről. Az édesanyját korán elhagyni kényszerülő kisfiú nevelőszülőkhöz kerül, akik szerény anyagi körülményeik között minden lehetőséget megadnak neki - kultúra tekintetében. Hát igen... a szegénység már akkor is relatív fogalom volt. Bizonyára már akkor is az volt boldogtalanabb, aki lelkileg-szellemileg sivár környezetben élt. Hogyan lehet megbecsült emberből félreállított, mellőzött és méltatlanul hátrányos helyzetbe sodort (mai szóval élve: diszkriminált) személlyé lenni? Ha valaki szerényen hallgat az érdemeiről és nem hangoskodik versenyt a korszak szélhámosaival. Bassola Zoltán bizonyára nem emlegette fel egyetlen általa megmentett embernek sem, hogy mit tett érte. Nem kért viszonzást a jó cselekedeteiért. Beérte volna annyival, ha békében hagyják. De vannak olyan korok, amikor ez túl nagy kívánságnak tűnik. A kultuszminisztériumból való nyugdíjaztatása után előbb fordításokból él, majd állást kap az Országos Széchenyi Könyvtárban. Olyan lesz az élete, mint egy elsüllyesztett akta. De élniakarása, a családjáról való gondoskodás mindenkori vágya és az emberi méltóság érzése nem engedi, hogy ez domináljon benne. A munka lehet imádság is, ha kellő szeretettel és áhítattal végezzük. Bassola Zoltán bizonyára így élt. írása ezt bizonyítja. Naplója halála után több mint három évtizedig maradt kéziratban, csak a szükebb családja ismerhette. A Pedagógiai Kiadó rendezte sajtó alá és adta ki ez év tavaszán. Az Eötvös Kollégium a könyv megjelenése alkalmából kis ünnepséget rendezett hajdani diákja tiszteletére március végén. Az Új Hevesi Napló olyan részleteket közölt és közöl a terjedelmes naplóból, melyek nem szerepelnek a most megjelent, történelmi kordokumentum értékű könyvben, tehát kissé komolyabb hangvételű az eddig megismert könnyed stílusú útirajznál. A tiszta eszményekhez való ragaszkodás példa értékű lehet azoknak, akik elbizonytalanodtak ebben a mai, erkölesevesztett korszakban, az elüzletiesült, akár instant boldogságot is kínáló időkben. M.M. 58 VIII. évfolyam 2. szám - 1998. április
