Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 5. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Börtönélet 1956-57
Renn Oszkár: Börtönélet 1957-58 (részlet) A szabadulás Ha valakinek kitűzték a másodfokú tárgyalást, az egész tábor izgult társukért, szabadulásáért vagy büntetése enyhítéséért. A nyári hónapok alatt 40-50 fővel kopott a létszám, pótlásukra nem jöttek új elítéltek. Az első egyetemista szabaduló Béni volt, a tapolcai közgazdász hallgató, aki már beszélőjén nagyon kedvező híreket kapott ügyvédjétől, és biztosra vette a Legfelsőbb Bíróság szabadító ítéletét. Béni már egy héttel a tárgyalás előtt lázban égett, és állandóan Erikájáról áradozott, aki a legutóbbi beszélőjén úgy csókolta meg őt, hogy azóta csak lángoló szerelemben égett, sóhajtozott és vágyakozott. Mikor visszajött a tárgyalásról szabadulni, mindenkit biztosított a hatalom megváltozott magatartásáról, vagyis hogy a másodfokon mindenki szabadul mostanában. Ha nem is volt igaz, a rabok reménykedőn hallgatták. Könnyezve búcsúzott barátaitól, de lelke már rég nem volt a táborban. Szeptember elején a diák és vádlottársa is megkapták a börtönparancsnokságon keresztül az előállítási parancsot a Legfelsőbb Bíróságra. Az indulás előtti napon már nem vonultak ki, "rendbehozták" őket: friss hajvágás (már megnőtt valamelyest), bajuszeltávolítás, új csíkos rabruha, új bakancsok tették "tárgyaláskésszé" az elítéltet. Az utazás idejére szigorú eligazítást kaptak. Már fél ötkor indultak a vonathoz egy- egy kezüket összebilincselve, lovas kocsin, egy kimenőbe öltözött, százkilós tizedessel. A megállóban vártak húsz percet, más utas itt nem készült felszállni. A vonatra az őr előtt szálltak fel, egy fapados nagy kabinban, az ablak mellett csináltak nekik helyet az őrrel szemközt. Izgultak mindketten. Egy év kilenc hónapja most voltak először a "civil" életben, szabad emberek között. Keresték az emberek szemét a csaknem zsúfolt vonaton, várták az együttérző pillantásokat, de csalódniuk kellett. Teljes közömbösséget éreztek, hidegen, minden látható reakció nélkül vették tudomásul a megbilincseltek jelenlétét. Csak néhány kisgyerek csodálkozó tekintete kísérte őket, majd szüleiktől kérdéseikre választ kapva, csak ritkán néztek rájuk, mintha az is tiltott lenne. Nem beszélgettek, zötyögték végig az utat szótlanul. Az őr sem szólt, láthatóan nem először járta az utat rabokkal, a kalauzt is ismerte. A Nyugatiba érkeztek és egy rabszállító várta őket, azzal utaztak a Legfelsőbb Bíróságra. A tárgyalóterembe menet már látták övéiket. A diák apja és húga szaladt a megbilincseltekhez. Együtt mentek a nagyterem elé, ahol már várta őket három bilincselt és két, már szabadlábon lévő társuk. Boldogan, könnyezve borultak össze a barátok, az egykori diákparlament-vezetők. A tárgyalóban telt ház volt, nem nagyon értették a nagy tömeg jelenlétét. A tárgyalás kezdetén Szénási, a legfőbb ügyész visszavonta korábbi fellebbezését az ítéletek súlyosbítására, az ügyvédek, köztük a nagyon nagy pénzért megbízott Ölti, (Rákosi egykor ügyeletes halálosztó főbírója) fenntartották fellebbezésüket, a bíróság visszavonult, majd kihirdette és hosszasan indokolta az új ítéletet. A diák büntetését mérsékelték egy évre, s azonnal szabadlábra helyezték. Maradt ugyan hét hónap "többletrabsága", de ki törődött ezzel. Az indoklást sem igazán hallgatta, csak örült bilincstelen kezének. Gyuszi is szabad lett. A végén a teljes rokonság, ismerősök és ismeretlenek csókolgatták a fiúkat. Még a smasszer is megkönnyebbültnek látszott. A vonaton vissza már bilincs nélkül, de még csíkosban utaztak, néha beszélgetve, hosszan elhallgatva és nehezen felfogva a szabadulás tényét és következményeit. Az utasok közönye mit sem változott, pedig a visszaút rabpárosa már bilincstelen volt és habzsolva Új Hevesi Napló 39
