Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 2. szám - Martinovits János: Szubjektív gondolatok Bandi bácsiról
Martinovits János: Szubjektív gondolatok Bandi bácsiról Farkas Bandi bácsival utoljára múlt év decemberében találkoztunk nejemmel együtt az Ifjúsági Házban, Jónás Zoltán és Farkas Éva előadóestjén. A műsor kezdete előtt megláttuk őt és odamentünk hozzá üdvözölni, pár szót váltani. Rögtön magyarázkodni kezdett, hogy miért olyan csúnya az arca, pontosabban az egyik szeme, aminek a környéke erősen duzzadt és véraláfutásos volt. Elmondta, hogy elesett, arcát erősen megütötte, de már jobban van és így „csúnyán” is eljött erre az estre, mert kíváncsi leánya éneklésére és az elhangzó versekre. Rögtön utána rátért a szokásos kérésére: adjunk kéziratot a Hevesi Napló-ba, majd nejemnek jelez te, hogy a legközelebbi számban közli bátyja, Kutas László szobrászművész kisplasztikáiról készített fotókat. Elismételte, hogy nagyon vár tőlünk kéziratot, mert van ugyan elég közölnivalója, és pesti barátai is ostromolják cikkeikkel, de az egri ismerőseitől, szerénytelenség nélkül mondhatom, barátaitól várja elsősorban a publikációkat. Nejemmel együtt mindketten megígértük, hogy majd küldünk neki valamit, aztán elváltunk, mert kezdődött az előadás. Nekem feltűnt a szokásosnál beesettebb szeme - okozhatta a sérülése, fáradtabb, kissé megtört tekintete, de ez nem nyugtalanított engem, mert viccelődött, és a szeme sarkában valami huncutság, életvidámság volt. Arca is szürkébb volt talán, és az volt mindkettőnk benyomása, hogy hirtelen megöregedett, összement Bandi bácsi, a mindig életvidám örökifjú, a művészetet szerető és értő, mindenki Bandi bácsija, az egriek közkedvelt „Lupus”.-a. Nem tudtuk, nem tudhattuk, hiszen ő sem érezte talán még akkor a bensőjét szétrágó kórt, a hamarosan halált okozó, alattomos betegséget. Néhány hét múlva értesültünk a mindannyiunkat megdöbbentő hírről, Bandi bácsi végzetes betegségéről, majd néhány nappal később a haláláról. . Kéziratot nem tudtunk már átadni neki, a sors fintora, hogy most, a halála után adjuk át a Hevesi Napló szerkesztőjének ezt a kéziratot, megemlékezést-róla. Közel 16 éve vagyunk Egerben, és idejövetelünk után nem sokkal feltűnt egy mindig elegánsan öltöző, mosolygó, életvidám „öregúr”, aki minden hangversenyen, képzőművészeti megnyitón vagy irodalmi esten ott volt, benne volt Eger kulturális életének sűrűjében, illetve aktív résztvevője, művelője volt. Eleinte csak fejbiccentéssel üdvözöltük egymást, majd köszöntünk egymásnak és mostmár évek óta beszélgettünk egymással - eleinte egymás tisztelőiként, később barátokként. Mindig elolvastuk rendszeresen írott kritikáit, mert észrevételei „ültek”, találóak voltak, és sokat tanultunk belőlük. Tollát sohasem mártotta „epébe”, leírt gondolatai építő kritikák voltak, megszívlelendőek a kritizáltra nézve és az olvasók számára is. Nagyon sokrétű irodalmi és kritikusi tevékenységet folytatott, meghatározó egyénisége volt Éger kulturális életének. Rendkívül nagy műveltségű, óriási lexikális ismeretekkel rendelkező, széles látókörű humán polihisztor volt, aki amellett nagyon szerény, igazi úriember, igazi polgár volt, aki sokirányú szellemi tevékenységét az egri emberek életének jobbítására fordította. Egész élete és irodalmi munkássága alapján mindenféleképpen megérdemelte volna a város díszpolgára címet, amit - véleményem szerint - posthumus is megkaphatna. Távozásával nagy űr keletkezett városunk életében, amit nagyon nehéz lesz pótolni, emlékét méltóképpen meg kell őrizni! Eger, 1997. március 15. VII. évfolyam 1997.május # Farkas Andrásra emlékezve # Különszám 19
