Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 2. szám - Víz László: Ami eszembe jut… Emlék-szilánkok dr. Farkas Bandiról
AMI ESZEMBE JUT... Emlék-szilánkok dr. Farkas Bandiról Méltatás írására nem vállalkoztam volna: ahhoz hosszabb barátság és tekintélyes irodalmi oeuvre-jének alaposabb ismerete lenne szükséges. De hát közös barátunk, Radó Pista, a Hevesi Napló kivitelezője nem is erre kért. - Csak néhány emléket kérek azoktól, akik ismerték és szerették... - mondta, amikor kezet szorítottunk a temetőben. 1991-ben ismertem meg, éspedig Bandinak és nem Lupusznak, ahogyan Eger és Budapest között megosztott életének egri tanúi hívták. Csontos Barna érseki helynök, az Ecclesia Kiadó elnöke „szerezte be” jogtanácsosnak; amikor odajött bemutatkozni, fürkésző szemmel nézte végig a szobát és lakóit, és kisded - mondhatni napóleoni - pocakját kidül- lesztve nyújtotta a kezét, előbb a főkönyvelőnőnek (gavalléros kézcsók), majd nekem. - Doktor Farkas - mondta szárazon. Megmondtam a nevem, és hozzáfűztem az elcsépelt faviccet: - Non doctor, séd doctus. -Arcvonásai nem változtak, de tekintete pajkosan megvillant és megtelt mosollyal. - Ahá - mondta hegyesen. - Majd meglátjuk! - Ennyi elég volt: barátok lettünk. Nem a „puszipajtásság” értelmében, hanem bizalomban, nyíltságban meg egymás szuverenitásának és véleményének tiszteletében. Sokat beszélgettünk. Miről? Beszélgettünk „... kísértetekről, léleklát ókról, a földről, minekelőtte az ember feltűnt volna rajta, annak a lehetőségéről, hogy a planéták összeütköznek egymással, meg arról, hogy látni-e a lelket, amint galamb alakjában tovaszáll a halál pillanatában... háborúkról, királyokról, poétákról és tudósokról, s különös országokról...” - ha szabad egy passzust, per analogiam, kölcsönvennem Wilder „Szent Lajos király hídjá”- ból. Meg persze honi politikáról, pénzről és szerelemről. Bandiban együtt élt egy sokat élt és sokat látott, bölccsé érlelődött filozófus meg egy olykor szélsőségekben fogalmazó, iljú és hetyke poéta. Fordulatos életének tapasztalatai nem rétegekben rakódtak I a lelkében, hanem egymást átjárva, homogén világképpé álltak össze. Ha megnyilatko- tt, egyszerre szólalt meg benne a ciszter diák, - erre nagyon büszke volt! - a novícius, a . adifogoly, a jogász, a családapa, a költő és kultúraszervező. Belső világát mély humán műveltség járta át: fejében „ugrásra készen” állt jó néhány Vergilius, Horatius meg Homérosz és Anakreón idézet. De naprakész volt a modern irodalommal is: mindent elolvasott, amit érdemes volt. Megvetette - vagy inkább sajnálta - a technokratákat. Tudott bolondozni is, szerettük ugratni, vizsgáztatni, „leleplezni” egymást. A viadal színtere rendszerint a kultúra mezeje volt: nevek, évszámok, művek címei, regények, szerzők kritikája, effélék. A latint én is szerettem, rendszerint álltam a sarat. Görögből nem voltam „párbajképes”, mert sose tanultam, sajnos. Egyszer úgy esett, hogy már-már azt hittem, mégis sikerül “elfogni az ultiját” görögből. De nem sikerült. Kezembe került egy olasz szindonológiai - lepeltani - periodika, benne egy cikk Pilátus hibás görög nyelvhasználatáról, Gino Zaninotto, a kiváló filológus tollából. A prokurá- tor a szerző szerint latinul gondolkodott akkor is, amikor görögül beszélt, amiből nyelvtani hibák adódtak. Könnyű tetten érni, ha összehasonlítjuk Szent János evangéliumának görög és latin szövegét, satöbbi. No, most megfoglak, gondoltam.- Pilátus rosszul beszélt görögül - mondtam a világ legközönyösebb hangján pár nap 14 VII. évfolyam 1997. május # Farkas Andrásra emlékezve # Külőnszám
