Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 2. szám - Murawski Magdolna: Rendhagyó irodalmi emlékek - vidéki tükörben
A Hevesi Szemle mellett Lupus hozza létre a Hevesi Szemle Galériáját, mely igen népszerűvé válik régiószerte. Kedves újítása, melyre Fábri Zoltán figyel fel: a zenés bevezető. Előbb leánya kamarakórusát, a Dúdoló-t kéri fel erre, később egyre színesebbé válnak a produkciók. Talán nem is tudják Pesten, hogy az ötlet atyja épp az a Farkas András volt, akit imádott szülővárosa soha nem fogadott el olyan rendhagyó egyéniségnek életében, amilyennek pedig illett volna - akár még kedvelnie is ezért... Nos, ha tudják, ha nem, azóta nincsen tárlatmegnyitó zenei aláfestés nélkül. Még eggyel több érdem, amiért illik fejet hajtania a mostmár utókorrá avanzsált, hajdani jelenkornak a kedves Lupus előtt, aki Arany János-i mozdulattal és bölcsességgel söpörte le magáról mindazt, amivel jelenkora megpróbálta beteríteni. Az utolsó korszak nyitánya az, amikor búcsút mond mindazoknak, akikkel már nem közösek a céljai. Lehetne sokat markolni és keveset fogni, de őt már csak az irodalom, a helyi kultúra értékeinek felmutatása vezérli. A Hevesi Napló elmúlt pár éve egy diadalmenet, bár vidéki ellenfelei erről nem kívánnak tudomást venni. Egy lélek, melyben annyi ellentmondás feszül, végre megadhatja a módját, azoktól és azt közöl, ami megüti azt a bizonyos mércét, melyet ő ennek a vidéki városkának etalonként felmutatott. Az ellentmondásokon csupán az csodálkozik, aki az irodalmat dilettánsként próbálja megközelíteni. Hogyan is lehetne drámát írni, ha mi magunk nem ismerjük a küzdelmeket?! Verset a lélek emelkedettsége nélkül, netán jó kövér cubákok után áhítozva...? A fenn és lenn hányódásai, a földi élet megpróbáltatásai a lélek érlelői és a művészet „hajtóanyagai”. Mindmáig érthetetlen, miért és kinek volt olyan fontos, hogy Farkas András művei ne válhassanak közkinccsé. Egy város híres szülöttei mindenképpen emelik a város hírnevét is. Nem önmagukért, öncélúan vannak, hanem rendeltetésük szerint a közösségért. A megfosztás nemtelen aktusa pedig elsősorban a kortársakat teszi szegényebbé, a kifosztó gépezetet horgerantalokká degradálva. De hát hogyan is érthetné ezt meg egy olyan korszak, melynek egyetlen célja a hatalom és pénz megszerzése, eszköze pedig durva ökölcsapások nem túl kulturált arzenálja...?! A jelenkor értetlensége könnyűszerrel válhatna műértéssé, a műveletlenség pedig műveltséggé, ha nem hiányozna hozzá a szándék. Fábri Zoltán a barátjának tekintette Farkas Andrást, és nem átallott tőle tanulni, jóllehet kettőjük közül ő volt a híresebb. Kálnoky László megpróbálta egyengetni az útját, de a hatalom betonfejei keményebbnek bizonyultak a hajdan hírhedett bükkfafejű magyarokénál is. Barátja Pogány Ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója. Ugyanúgy a Pázmány Péter Tudományegyetem jeles professzorai, művészet- történészek és esztéták, Pomogáts Béla, a Magyar írószövetség elnöke. Csak a közvetlen környezete fujjogat és abcúgol neki. Jelen kötetünket a szelíd megemlékezés jegyében szerkesztettük. De néhány szerény kérdés hadd álljon itt most ezen a szent helyen: miért? Meg tudja mondani valaki, hogy miért...? Minden jeles kortárs ennyire számíthat csupán a jelenkor részéről? Nem volna helyesebb, ha az alkotó munkára született emberek (mert az, ugye, nem vitatható el, hogy erre születni kell?) valóban azzal foglalkozhatnának, amire hivatottak? Miért nem érthető az, bármennyire fogyatékos értelmű egyedekről lett légyen is szó, hogy a fej nem cserélhet helyet nemtelenebb testrészekkel? Ha mégis megkísérli valaki, hogy ebből valóságot realizáljon, hogyan nem látható, hogy nevetségessé teszi magát, s hogy a kultúrát nem lehet uralni, hanem csupán nagy alázattal szolgálni...? Krisztus után közel kétezer évvel, az ismert kultúráknak mintegy 80 évszázada után mindez még kérdés lehet...?! Murawski Mmqdolna VII. évfolyam 1997. május # Farkas Andrásra emlékezve # Különszám
